Facebook image

Összesen 1475 bejegyzés

Az adóellenőrzések során új bizonyítékok korlátozottan terjeszthetőek elő, be kell tárazni minden perdöntő muníciót!

Az adózónak az adóellenőrzések során figyelembe vehető minden dokumentumot már a folyamat kezdetén csatasorba kell állítania a jelenlegi szabályozás alapján. Az Art módosítása 2018-tól rögzíti, hogy új tény, dokumentum az ellenőrzésről készült jegyzőkönyvre rendelkezésre álló jogvesztő észrevételezési határidő lejártát követően nem terjeszthető elő. A szabályozásban megjelenő szigorítás a gyakorlatban komoly kihívások elé állítja a cégeket!

Tovább

Esettanulmány: így csökkentsük az öröklés jogi kockázatait Cégöröklés – II. rész

A rendszerváltást követően létrehozott cégek tulajdonosai körében elérkezett a pillanat, amikor meg kell tervezniük a hosszú idő alatt felépített cégbirodalmuk jövőjét. Az alapító, és legtöbbször egyben cégvezető azután, hogy hosszú éveket, ha nem az egész életét a vállalkozása felépítésével és működtetésével töltötte, most újabb kihívással találja magát szemben. Amellett, hogy a cég további életének és a céges, valamint a családi vagyon sorsának a megtervezése nehéz feladat, az alkalmazható jogintézmények sokasága és a vonatkozó jogszabályok bonyolultsága is nehezítő körülmény.

Tovább

Költségátterhelések és áfa

Jelentős a cégen, cégcsoporton belül az átterhelendő költségek volumene? Mivel ezek a cég áfa pozíciójára is hatással vannak, fontos a költségek helyes kezelése. Az áfa szempontból jó gyakorlat kialakítása már a kezdetektől fontos, de az áfakockázatok akkor is csökkenthetők, ha a cég menet közben módosít költség-átterhelési rendszerén.

Tovább

A cégértékesítés és cégvásárlás adóvonzatai

Cégeladáskor, üzletrész értékesítésekor az eladók részéről adókötelezettség (jövedelemadó-fizetési kötelezettség) keletkezik, legyen szó akár magánszemélyről, akár társaságról. A cég vagy üzletrészvásárlás kapcsán az esetleges illetékkötelezettségeket, illetve az elhatárolt veszteségek későbbi felhasználásának lehetőségét kell megvizsgálni. A cégeladás utáni adózás és a cégvásárlás fontos lépései frissített blogunkban olvasható.

Tovább

Beszámolókészítés: amire érdemes figyelni a zárási folyamat során

A beszámolókészítés évről évre visszatérő feladat, amelyet a beszámolókészítésre kötelezett társaságoknak rutinosan, de nem rutinszerűen kell elvégezniük. Az éves beszámolón kívül egyéb esetekben is felmerül a beszámolókészítési kötelezettség, számos folyamat egyezik az éves beszámoló elkészítésének feladataival. Ezekre a fő feladatokra koncentrál az alábbi összegzés.

Tovább

Kiemelt témák