Facebook image

Összesen 824 bejegyzés

Csökkentsük az áfafinanszírozási terheket!

Bár a 27 százalékos áfakulcs, illetve a februártól 75 naposra emelkedő kiutalási határidő nem ellentétesek az EU irányelvével, nehéz hozzájuk alkalmazkodni. Pontosabban ahhoz a többletteherhez, amit az áfa finanszírozása jelent.

Tovább

Változó cégeljárás - hadüzenet a visszaélésszerű cégalapításoknak

Már tavaly októberben felröppent a hír, hogy 2012-re megszűnik az egyszerűsített cégeljárás. A meglehetősen gyors eljárásra vonatkozó szabályok valóban változnak januártól, azonban a kezdeti elképzelések valamelyest finomodtak, így nem feltétlenül kell ismét beletörődni a 15 napos ügyintézési határidőbe, a lassuló eljárásért cserébe pedig remélhetőleg sikerül elérni a törvényalkotó által kitűzött célt, nevezetesen az adómorál javítását.

Tovább

Változó áfaszabály: útnyilvántartások reneszánsza

Jó hír a tartós bérlettel foglalkozó vállalkozások számára, hogy január 1-je óta a személygépkocsik bérbevétele utáni áfa levonható. Az új rendelkezés piacbővülést hozhat a cégek számára, de a bérbevevők is jól járnak, hiszen a számukra ez költségcsökkenést jelenthet. A változtatásnak ugyanakkor hátrányai is vannak, így a cégek adminisztrációs terhe jelentősen emelkedhet, visszatérhet például a régi jó útnyilvántartás.

Tovább

Górcső alatt a bérkompenzáció II.

2012. január elsejével hatályba lépett a munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges munkabéremelés 2012. évi elvárt mértékéről és a béren kívüli juttatás ennek keretében figyelembe vehető mértékéről szóló, 2011. december 22‐én kihirdetett kormányrendelet. Előző bejegyzésünkben az alapvető szabályokat mutattuk be, jelen írásunkban a gyakorlati tudnivalókról tájékoztatunk.

Tovább

Górcső alatt a bérkompenzáció I.

2012. január elsejével hatályba lépett a munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges munkabéremelés 2012. évi elvárt mértékéről és a béren kívüli juttatás ennek keretében figyelembe vehető mértékéről szóló, 2011. december 22‐én kihirdetett kormányrendelet. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.

Tovább

Transzferár-nyilvántartás: változó szabályok

RSM Hungary Transzferár-dokumentáció sorozata – minden, amit a transzferár-nyilvántartásról tudni kell » Idén január 1-jével számos ponton módosultak a transzferár-nyilvántartásra vonatkozó szabályok. Általánosságban elmondható, hogy a transzferár-nyilvántartási kötelezettség teljesítése sok tekintetben kisebb terhet fog róni az adózókra, ugyanakkor az ezzel összefüggő szabályok megsértése esetén súlyosabb szankciókra kell számítani a jövőben.

Tovább

Változás a fizetési könnyítési kérelmek benyújtásának rendjében

2012. január 1-jétől valamennyi, a bevallási és az adatszolgáltatási kötelezettségét elektronikus úton teljesítő adózó köteles a fizetési könnyítési kérelmét is elektronikus úton benyújtani az adóhatósághoz. Ami korábban csak törvényi lehetőség volt, mostanra már törvény által előírt kötelezettség lett. A jogszabályváltozáshoz fűzött jogalkotói indokolás tömören csak annyit mond a változásról, hogy „az elektronikus bevallás benyújtására kötelezett adózók esetében nem túlzott elvárás, hogy a fizetési kedvezményre irányuló kérelmeiket is elektronikus úton nyújtsák be, megkönnyítve ezáltal a kérelmek kezelését”. A jogalkotói szándék egyértelmű: egyszerűsíteni a fizetési könnyítési kérelmek hatósági feladatait.

Tovább

Végtörlesztés: GAME OVER

Mint ismert, az Országgyűlés november 30-tól 7,5 millió Ft-os összeghatárig lehetővé tette a munkaadók számára, hogy köztehermentesen, vissza nem térítendő juttatás formájában támogassák munkavállalóik végtörlesztését. Az ehhez rendelt határidő eredetileg február 28-a volt (eddig állt – volna – nyitva a határidő a kölcsön vagy a támogatás tényleges átutalására a munkavállaló bankszámlájára, vagy közvetlenül a bank részére),ám egy, az év végén  elfogadott jogszabály a rendelkezésre álló időt két hónappal lerövidítette. Így a juttatást a munkaadók december 30-ig adhatták adómentesen.

Tovább

Kiemelt témák