Facebook image

Összesen 43 bejegyzés

Kíváncsi jövő évi nettó bérére? Mi már kiszámoltuk!

A tavalyi évhez hasonlóan idén is számításokat végeztünk a tekintetben, miképpen alakulnak ugyanazon bruttó bérhez kapcsolódóan a nettó kifizetések. Az egyik fontos tanulság: a havi 202 000 Ft-os bruttó bér feletti \"régióban\"  javulni fog a nettó jövedelem aránya.

Tovább

Kérdés a kisvállalati adóhoz: nagyobb teherrel lehet jövedelemhez jutni a kivás cégekből?

A múlt héten fogadta el az Országgyűlés a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvényt, amelyeket a Magyar Közlönyben ugyan még nem hirdettek ki, ám az új passzusok az érdeklődők számára máris kérdéseket vetnek fel. Ez annyiból nem is lenne meglepő, hogy minden jogszabály-módosítás vagy új rendelkezés kérdéseket generál, ám ezúttal ennél többről van szó:  a kisvállalati adót választani kívánók a szabályozás áttanulmányozása során döntésüket ellehetetlenítő, húsbavágó bizonytalansággal találkoznak.

Tovább

Megújultunk: bővülő tartalomhoz új formát kerestünk

Az első benyomás igenis számít, ám nem csak a külső a lényeg, és az érdeklődést fenn kell tartani! Mindenki számára ismert kifejezések ezek. Arra azonban sokan nem gondolnak, hogy ezek a „közhelyek” cégünk weboldalára vonatkoztatva is irányadók lehetnek.

Tovább

BREAKING: Zárószavazás előtti módosítások a kisvállalati adócsomagban!

A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról beterjesztett jogszabály zárószavazása jövő héten esedékes, azonban a pénteki napon még egy zárószavazás előtti módosító javaslatot nyújtottak be. Ez a javaslat több jogtechnikai pontosítást mellett három érdemi módosítást is tartalmaz, amelyekre érdemes kitérni. Ilyen az egymillió forintos számlalimit, az adóelőleg adóalapjával kapcsolatos rendelkezés, valamint egy \"turbulencia\" a számviteli törvény hatálya alá tartozás témakörében.

Tovább

Alapvető élelmiszerek kedvezményes áfakulcsa – mindenkinek jó lesz?

A mezőgazdasági fordított adózás júliusi bevezetése után az alapvető élelmiszeripari termékek kedvezményes áfakulcsa a „következő nagy ötlet”, amitől a feketegazdaság visszaszorítását, a belföldi termelők talpon-, illetve a munkahelyek megmaradását, valamint az adómorál javulását várják az ötletgazdák. Miközben azt ígérik, hogy a kieső áfabevételek elviselhető mértékűek maradnak majd. Valóban ennyire egyszerű lenne a helyzet?

Tovább

Visszamenőleges adócsökkentési lehetőség: egyre jobban szorít a határidő

Még mindig nem késtek el korábban túlfizetett társasági adójuk visszaigénylésével azok a cégek, akik tavalyi bírósági ítéletekre hivatkozva kérnék a helyi iparűzési adó (hipa) levonását 2006-os adókötelezettségükből. Ezt a lehetőséget tavasszal mi vittük be a köztudatba, és azóta számtalan visszajelzést kaptunk arról, hogy sok cég vette fontolóra e jogorvoslati lehetőséget. Igaz, arról nekünk sincs kimutatásunk, pontosan hányan és milyen összegben kérelmezték a visszamenőleges hatályú korrekciót.

Tovább

További adócsökkentések: szép remények?

Ameddig csak lehet, csökkenteni kell – így fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Kőszegen, egy közéleti rendezvényen a személyi jövedelemadóval és a társasági nyereságadóval kapcsolatosan. Kérdés, mekkora mérséklésre van még mód ezekben az adónemekben a szigorú költségvetési korlátok figyelembe vételéve. A mozgástér egyelőre csekélynek tűnik.

Tovább

Olimpiai sportágak támogatása: adóforintokkal is érdemes lenne!

Büszkék lehetünk a magyar sportolók londoni sikereire, hiszen már most látszik, hogy az elmúlt 20 év legsikeresebb olimpiai szereplését fogja zárni a magyar olimpiai csapat. Nemcsak az érmes sportolókat illeti elismerés, hanem minden olimpikonunkat, akik nagyon kemény munkával és szorgalommal harcolták ki a londoni megmérettetést. Érdemes lenne átgondolni, hogy a 2011-ben hatályba lépett társasági adókedvezmény a látvány-csapatsportokon kívül az olimpiai sportágakra is kiterjesztésre kerüljön, hiszen az utánpótlás-nevelés elengedhetetlen a további, Londonhoz hasonló sikerek megismétlésében, ehhez pedig a megfelelő hátteret biztosítani kell.

Tovább

Generációs motivációkülönbségek: mit akar az ún. Boomer, és mit az Y-generáció? És kik ők egyáltalán?

A munkavállalók elégedettségének fontosságát nem kell hangsúlyozni: az, hogy a munkavállaló mennyire érzi jól magát egy szervezeten belül, mennyire érzi szakértelmének és munkájának megbecsülését nagyban befolyásolja munkamorálját, teljesítményét, s nemcsak a munkavállaló egész életminőségére, de közvetve a munkáltató cég teljesítményére és hírnevére is hatással van. Azt azonban látnunk kell, hogy a generációk között igencsak eltérnek az elégedettséghez vezető tényezők és a motivációk. Alábbi bejegyzésünkben a legfőbb eltéréseket vettük górcső alá.

Tovább

Kiemelt témák