Facebook image

Összesen 22 bejegyzés

Hervis ügy: még nincs lejátszva!

Mint minden Magyarországot érintő Európai Unió Bírósági ítéletet, a Hervis Sport- és Divatkereskedelmi Kft. (C-385/12. sz.) ügyét is jelentős érdeklődés követte, azonban az ügy a múlt heti ítélettel még nem került nyugvópontra.

Tovább

Adócsomag 2014: megszavazták a végleges adócsomagot!

Egy hónappal a javaslat benyújtása után rákerült a törvényhozás pecsétje a 2014-es adócsomagra: az országgyűlés megszavazta a végleges változatot. Lényegi változtatások ugyan nem történtek a javaslatban megfogalmazottakhoz képest, de érdemes számba venni, mi módosult a viták során, és mi maradt meg ugyanabban a formában. Annyi mindenképpen érzékelhető, hogy az októberi javaslat alapján kirajzolódó állami bevételkiesések veszélyét is figyelembe véve hajtottak végre néhány módosítást az elfogadott verzióban.

Tovább

Maradhat a francia telekomadó

Az ítéletnek különös jelentőséget ad, hogy a magyarországi telefonadó, illetve a távközlési különadó esetében ugyanaz az érvelés alapozta meg az Európai Bizottság kifogását, amely most elbukott Luxemburgban.

Tovább

Látvány-csapatsport támogatás: itt a vége, fuss el véle!

Az elmúlt években egyre több magyarországi vállalkozás élt a társasági adóról szóló törvény által biztosított lehetőséggel, ebből következően az egyébként sem magas társaságiadó-bevételek jelentősen csökkentek. Az adóbevételek csökkenése különösen fájdalmasan hathat, amikor az idei évi  költségvetési hiány tartásához várhatóan további intézkedésekre lesz szükség a nyár folyamán.

Tovább

Uniós figyelmeztetés adóügyekben: gondok lehetnek az IPA-val és a biztosítási adóval is?

Második szakaszába lépett az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárása Magyarország ellen a távközlési különadó, a kiskereskedelmi szektort érintő különadó, továbbá az üdülési csekkek és az étkezési utalványok vonatkozásában. Felmerül ezek alapján a kérdés: a hétfőn elfogadott, iparűzési adót, valamint biztosítási adót érintő javaslatok is hasonló eljárások elébe néznek?

Tovább

Visszavonuló: mégsem változik a helyi iparűzési adó és a cafetéria-szabályozás?

Az elmúlt hetekben bejelentett két Matolcsy-csomag összességében 764 milliárd Ft költségvetési kiigazítást tartalmazott. A második csomag 367 milliárdos főösszegéből a helyi iparűzési adót érintő módosítás 35 milliárd Ft-nyi, a cafetéria-elemek adóemelése pedig további 40 milliárd Ft-tnyi költségvetési többletbevételt eredményezett volna. Ha minden igaz, akkor a vállalkozásokat negatívan érintő két  javaslatot visszavonnák, ennek következtében azonban 75 milliárd Ft összegű további kiigazítás válik szükségessé. A Költségvetési Tanács korábbi kétharmados megvalósulási becslését  figyelembe véve akár további 335 milliárd Ft kiigazítás is szükséges lehet.

Tovább

Kétélű kiigazítás: a legújabb Matolcsy-csomagot elemeztük

Ezermilliárd Ft-nyi uniós forrás érdekében 367 milliárd Ft-nyi többlet-megszorítást vállalt be a kormány: mivel Brüsszel kevésnek ítélte a néhány hete bejelentett 400 milliárdos csomagot, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter tegnap további kiigazító lépéseket helyezett kilátásba. Ha ugyanis a jövő évi hiány valóban 3 százalék felett alakulna, újabb szakaszába lépne a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás, és ez akár a kohéziós pénzek felfüggesztését is eredményezhetné. Alább sorra vesszük az adózókat érintő hatásokat, és igyekszünk utánajárni, mennyi is valósulhat meg a hivatalosan immár 764 milliárd Ft-os csomagból.

Tovább

Kiemelt témák