Facebook image

Összesen 1464 bejegyzés

Kutatás vagy csak Kutat ás? – szigorítások a K+F elszámolások körül

Egy adóhatósági tájékoztató szerint az innovációs járulék ellenőrzése során számos megállapítás született, tipikusan a megrendelt, de a K+F tevékenységet nélkülöző tanulmányok készítése kapcsán, ezek ugyanis valójában csak az internetről, újságcikkekből összeollózott „tanulmányok” voltak, amelyeknek nem sok közük volt a valós K+F tevékenységekhez. Azt azonban az adóhatóság is elismerte, hogy a K+F tartalmának megítélése sokszor kihívások elé állította mind az adózókat, mind pedig a revizorokat.

Tovább

Középpontba kerülhet az elismert munkavállalói értékpapír-juttatási program

Idén az adóváltozások miatt a cégek figyelmének középpontjába kerülhet egy egyébként évek óta létező lehetőség, az úgynevezett munkavállalói értékpapír-juttatási program. Mivel a kollégák motiválására széles körben alkalmazott cafeteria adóterhelése növekedett, kellően nagy „csomag” esetén az értékpapír-juttatás már költségkímélőbb és hatékonyabb eszköz lehet, még akkor is, ha figyelembe vesszük a program elindításával járó kiadásokat. A 2003-ban bevezetett részvénypapír-programmal a törvényhozók egy kedvező adózású csomagot dolgoztak ki, ugyanis az ilyen program keretében megszerzett részesedések az általános szabályoknál lényegesen kedvezőbben adóznak.

Tovább

Transzferár-nyilvántartás: csökkenő adminisztratív terhek, súlyosbodó szankciók

A vállalatcsoporton belüli ügyletek dokumentálása jelentős költségeket jelent a kisvállalkozásnak nem minősülő cégek számára. Pozitívum, hogy 2012-től (illetve már a 2011. adóévi nyilvántartási kötelezettségre alkalmazhatóan) bővült azoknak az eseteknek a köre, amikor az adózók mentesülnek a transzferár-nyilvántartás készítésének kötelezettsége alól.

Tovább

Az adóhatóság 2012-re vonatkozó ellenőrzési irányelvei

Jogszabályi kötelezettsége alapján az állami adóhatóság ismételten közzétette az ellenőrzési feladatainak végrehajtásához meghatározott főbb ellenőrzési irányokat. Az alábbiakban röviden összefoglaljuk, mire is lehet számítani 2012-ben, kiknek érdemes felkészülniük egy adóhatósági vizsgálatra.

Tovább

Digitalizálással a felajánlásokért

Március elsején kezdheti meg az adóhatóság a személyijövedelemadó-bevallások alapján a magánszemélyeknek visszatérítendő jövedelemadó kiutalását. Míg az adóbevallások közel negyedét már elektronikus úton töltötték ki tavaly, addig a felajánlható egy százalék sorsáról még mindig papíron, aláírással nyilatkozik az adózók jelentős többsége. Ez a módszer azonban többlet-erőfeszítést feltételez a felajánlótól, és néhány kitöltési hibára is módot adhat, mindez pedig csökkentheti azt az összeget, amely végül a választott szervezetekhez kerül.

Tovább

Beszámoló-közzététel: vigyázat, vaskos bírság!

2012. január 1-jével a jogszabályalkotók „megkönnyítették” a számviteli szolgáltatók életét. Idén már nem kell számolgatnunk, hogy mikorra esik a 90-ik, a 150-ik, illetve a 180-ik nap. Korábban a beszámoló elektronikus közzétételére kötelezett szervezetek részére az üzleti év fordulónapját követően 150 nap állt rendelkezésre a közzététel teljesítésére, a konszolidált beszámoló közzétételére kötelezett szervezetek részére pedig 180 nap. Ezeket a mérlegfordulónaptól számított közzétételi határidőket hónapokban kifejezett határidők váltották fel: sorrendben a 3. hónap, az 5. hónap, illetve a 6. hónap utolsó napja. Ez a határidő a naptári évvel megegyező üzleti évre vonatkozó éves beszámolók, egyszerűsített éves beszámolók, sajátos egyszerűsített éves beszámolók esetében: május 31.

Tovább

Szív küldi szívnek NGM-rendelet

Valentin-napon hirdették ki azt az NGM-rendeletet, amely a kiemelt adózók körének kijelöléséről, valamint a legnagyobb adóteljesítménnyel rendelkező adózók körének megállapításáról szól. A rendelet február 15-én hatályba is lépett.

Tovább

Elindult a gyakornoki programunk!

Az RSM DTM Hungary Zrt. nemcsak a többéves szakmai tapasztalattal bíró, szakmájuk iránt elhivatott szakemberek számára hirdet lehetőségeket, hanem szélesre tárja kapuit pályakezdők, illetve végzős, gyakornoki helyet kereső hallgatók számára is. Elindult ugyanis az RSM DTM hivatalos gyakornoki programja.

Tovább

Rövidített áfa-visszaigénylés: vigyázat, szankciók!

2012. február 1-től jelentősen megváltoztak az adózás rendjéről szóló törvénynek az áfa-visszaigénylésre vonatkozó előírásai, így főszabály szerint a cégeknek 75 napig kell várniuk arra, hogy az adóhatóságtól megkapják a visszaigényelt áfa összegét. Bizonyos feltételek mellett azonban továbbra is életben marad a korábbi 30, illetve 45 napos határidő, ám az ehhez szükséges feltételek fennállásáról az adózónak nyilatkoznia kell a bevallásban. Aki valótlan tartalmú nyilatkozatot tesz, az szigorú szankciókkal számolhat, ezért érdemes körültekintően eljárni. 

Tovább

Félrekompenzált mellékhatások

Januárban lépett életbe a bérkompenzáció, amely a vállalatok versenyképességének javítását célzó rendszerszintű adóátalakítások egyes elemeinek negatív társadalmi mellékhatásait hivatott orvosolni. Ez a megoldás azonban pont az eredeti szándék szerint támogatni kívánt vállalati szektort sújtja jelentős anyagi és adminisztratív többletteherrel.

Tovább

Kiemelt témák