Facebook image

Összesen 1474 bejegyzés

Megújultunk: bővülő tartalomhoz új formát kerestünk

Az első benyomás igenis számít, ám nem csak a külső a lényeg, és az érdeklődést fenn kell tartani! Mindenki számára ismert kifejezések ezek. Arra azonban sokan nem gondolnak, hogy ezek a „közhelyek” cégünk weboldalára vonatkoztatva is irányadók lehetnek.

Tovább

Tételes belföldi áfabevallás: már csak három hónapunk van a felkészülésre!

Az oszmán-török birodalom szultáni székhelye átkerül Edirnébe, a korábbi Drinápolyba. A történelmet kedvelőknek minden bizonnyal ez jut eszükbe az 1365-ös számról. A magyar cégvezetőknek, könyvelőknek és adótanácsadóknak azonban jövő év elejétől garantáltan más ugrik be e szám láttán: a tételes belföldi áfabevallás. Az erre szolgáló adóhatósági nyomtatvány – amelynek előzetes tervezete már elérhető – ugyanis ezt a jelölést kapta. Az Országgyűlés 2012 júniusában határozott a tételes bevallással összefüggő törvénymódosításról, amely 2013. január 1-jén lép hatályba. A cégeknek tehát három hónapjuk maradt arra, hogy felkészüljenek a szabályok gyakorlatba történő átültetésére.

Tovább

Célegyenesben a kisadózói törvények: összeszedtük, amit a kisvállalkozások tételes adójáról tudni érdemes!

A mai napon kerül sor  a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvény zárószavazására. A jogszabály-tervezet az elmúlt hetekben több módosításon is átesett. A zárószavazást követően a két új adózási forma 2013. január 1-től lesz választható, és várhatóan a tételes adó az evának és az ekhonak tényleges alternatívája lehet, emellett pedig fehérítő hatást gyakorolhat a gazdaságra.

Tovább

BREAKING: Zárószavazás előtti módosítások a kisvállalati adócsomagban!

A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról beterjesztett jogszabály zárószavazása jövő héten esedékes, azonban a pénteki napon még egy zárószavazás előtti módosító javaslatot nyújtottak be. Ez a javaslat több jogtechnikai pontosítást mellett három érdemi módosítást is tartalmaz, amelyekre érdemes kitérni. Ilyen az egymillió forintos számlalimit, az adóelőleg adóalapjával kapcsolatos rendelkezés, valamint egy \"turbulencia\" a számviteli törvény hatálya alá tartozás témakörében.

Tovább

Gépkocsibérlet: levonható az áfa, de csak pontos kimutatás vállalásával

Kedvezőbbé vált a bérelt vagy lízingelt személygépkocsikra vonatkozó szabályozás, és már van lehetőség az e költségekre háruló áfa levonására. E könnyebbségnek azonban ára is van: áfalevonás esetén precíz kimutatást kell készíteni az érintett gépjárművek használatáról, míg levonási szándék nélkül erre nincs szükség.

Tovább

Az egyszemélyes vállalatok országa: még mindig neuralgikus pont a házipénztár

Készpénz- és pénztárkezelés, szigorú számadású bizonylatolás – nemcsak a fogalmak, hanem a mögöttük húzódó jogszabályok és azok logikája is idegenül cseng a magyar társas vállalkozók egy részének fülében. Magyarországon még mindig bevett szokás, hogy a tulajdonosok saját pénzüknek tekintik a vállalkozásukban lévő összegeket – az ennek visszaszorítására irányuló folyamatos jogalkotói erőfeszítések ellenére is.

Tovább

Alapvető élelmiszerek kedvezményes áfakulcsa – mindenkinek jó lesz?

A mezőgazdasági fordított adózás júliusi bevezetése után az alapvető élelmiszeripari termékek kedvezményes áfakulcsa a „következő nagy ötlet”, amitől a feketegazdaság visszaszorítását, a belföldi termelők talpon-, illetve a munkahelyek megmaradását, valamint az adómorál javulását várják az ötletgazdák. Miközben azt ígérik, hogy a kieső áfabevételek elviselhető mértékűek maradnak majd. Valóban ennyire egyszerű lenne a helyzet?

Tovább
RSM Hungary
EBA

Minőségi és újszerű élelmiszertermékekkel leküzdhető az ágazati recesszió

Árérzékenység, a megszokott termékekhez való ragaszkodás, ellenállás az újításokkal szemben – nem éppenséggel olyan fogalmak ezek, amelyek kedvet adnának a sokszor költséges innovációk felvállalásához a cégeknek. Mégis, a fenti jelzőkkel körülírható magyar élelmiszer-ágazatban számtalan újítás jelent meg az utóbbi években, hála többek között a Nobilis Zrt. és a MIRELITE MIRSA Zrt. erőfeszítéseinek.

Tovább

Kiemelt témák