Facebook image

Összesen 824 bejegyzés

Áfa: az EU Bíróság ítélete szerint levonható a más nevére szóló számla alapján is

Érdemes és tanulságos, ha szemeinket az EU Bíróságának ítéleteire vetjük. A közelmúltban például két egyesített magyar ügyben hozott ítéletében az Európai Bíróság a magyar adóhatóság korábbi álláspontját és gyakorlatát helyezte pontosan megfogalmazott keretek közé az áfalevonási jog gyakorlása kapcsán. Emellett más jogvitákban is olyan ítéleteket hozott a Luxemburgban ülésező Bíróság, amelyek magasabb szakmai alapra emelik az adózók és az adóhatóságok közötti, eredendően partneri kapcsolatot – feltéve, természetesen, hogy az adóhatóság is fogékony, felkészült és hajlandó erre.

Tovább

Óvatosan a kisadózókkal: hátránya is lesz a tételes tehernek

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter tegnap, 2012. július 10-én beterjesztette az Országgyűlésnek az úgynevezett kisadózó vállalkozások tételes adójáról szóló törvényjavaslatot. Ennek keretében megismerhettük a részleteket, vagyis azt, hogy kik és mi módon választhatják e kedvező adózási módot. Itt fontos a vállalkozás működési formájára (egyéni vállalkozó, egyéni cég, bt., kkt.),illetve a maximális bevételre (6 millió Ft) utalni.

Tovább

Munkavédelmi akcióterv: az ördög a részletekben rejlik

Minden olyan lépést üdvözölni kell, amely a foglalkoztatás bővítését szolgálja, ám fontos kiemelni, hogy a miniszterelnök által hétfőn bejelentett, úgynevezett munkavédelmi akciótervről egyfelől a részletek ismerete nélkül nehéz megalapozott véleményt mondani, másfelől az abban szereplő elemek egy része akár visszaélések melegágyává is válhat.

Tovább

Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás

Tovább az EKHO kalkulátorhoz » Az ekho szerinti adózást ma még csak a törvényben említett foglalkozásokat végző magánszemélyek választhatják azon bevételeikre, amelyek munkaviszonyban, vagy társas vállalkozás személyesen közreműködő tagjaként illetik meg őket. További feltétel, hogy a magánszemély kizárólag a foglalkozása szerinti tevékenységet folytasson, vagy vállalkozási vagy megbízási szerződés alapján jusson ilyen bevételhez.

Tovább

Nem tagadható meg az áfalevonási jog az alvállalkozó által elkövetett szabálytalanságok miatt

Az Európai Bíróság a mai napon újabb ítéletet hirdetett két magyar vonatkozású ügyben. A magyar adóhatóság régóta követett gyakorlata, hogy az adólevonási jog gyakorlásának engedélyezéséhez a beszállítónál is vizsgálja az ügyletet. Ha a beszállító valamilyen szabálytalanságot követett el (pl. nem fizette meg az értékesítés után az áfát, nem adott be adóbevallást vagy nem rendelkezett bejelentett szakképzett személyzettel a teljesítés időszakában),akkor az adólevonási jogot a magyar adóhatóság arra való hivatkozással tagadta meg, hogy az ügylet nem teljesülhetett a számlán feltüntetett módon, következésképpen a számla fiktív.

Tovább

Üzleti és egyéb célú ingatlan vásárlása, öröklése és ajándékozása: jogszabály-áttekintő és kalkulátor

Tovább a legfrissebb alap ingatlan kalkulátorhoz » Kalkulátorunkkal könnyen kiszámolhatja, mekkora illetéket kell lerónia nem lakáscélú ingatlan, telek, termőföld megvásárlása, öröklése vagy ajándékozása esetén. Ezeknél az ügyleteknél számos olyan részletszabály van, amit mindenképpen figyelembe kell vennie: ezek áttekintésében segít alábbi összeállításunk.

Tovább

Árfolyamnyereség: külön-külön adóznak az ügyletek

Érdekes kettőség figyelhető meg a különböző befektetéseken, értékpapírokon elért nyereség adózásában: van, ahol csak az éven belüli összesített nettó nyereség után kell leróni az adót, máshol pedig minden egyes nyereséges ügylet után, függetlenül a veszteséges tranzakciók számától és összegétől.

Tovább

Nyáron már fordítottan adózhatunk egyes agrártermékek után

Fordított áfafizetés lép életbe egy hónapon belül az agrártermékek egy részénél. Ezzel tovább bővül azon tevékenységek és ágazatok köre, ahol ez az adófizetési megoldás alkalmazandó. Emlékezetes: elsőként az építőiparban vezette be a jogalkotó a fordított áfafizetést.

Tovább

Áfaanalitika: félmillió Ft-tól kötelező lesz

Félmillió Ft-ot elérő vagy meghaladó adótételeknél kötelező lesz a részletes áfabevallás, más néven az áfaanalitika benyújtása jövő év elejétől. Az új dokumentációs kötelezettség lényege: az áfa bevallására kötelezett adózók részletesen nyilatkoznak minden olyan belföldi termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás kapcsán kibocsátott és/vagy befogadott számláról, amellyel összefüggésben legalább félmillió Ft-os áfafizetési kötelezettségük keletkezik, vagy amely után ilyen mértékű adólevonási jogot gyakorolnak.

Tovább

Kiemelt témák