Facebook image
Mentés

Élettársak öröklése

Az élettársak helyzete hazánkban jogi szempontból sajátos, hiszen míg egyre többen választják a társas együttélésnek ezen formáját, addig az élettársi viszony számos jogi kockázatot hordoz magában. Éppen ezért nem árt felkészültnek lenni az élettársak öröklésével, az élettársak öröklési jogával kapcsolatos kérdések terén sem.

Öröklési szabályok

Hatályos jogunk az öröklést főszabály szerint a következőképpen szabályozza: az örökhagyó után örökölni végintézkedés vagy törvényes öröklési rend alapján lehet. 

Főszabály szerint az élettárs nem tekinthető az örökhagyó örökösének, ezért örökölni a törvényes öröklési rend alapján nem fog. 

Amennyiben az örökhagyó készített akár saját kezűleg, akár más által írt végrendeletet  – és az érvényes is – az öröklés rendjét a végrendelet tartalma szerint kell megállapítani, a közjegyző pedig eszerint adja át a hagyatékot a végrendeletben nevezett örökösöknek. 

Ha ez nem történt meg, vagyis az örökhagyó nem végrendelkezett, akkor a törvényes öröklési rend érvényesül, azaz a Polgári Törvénykönyvben meghatározott személyek (elsősorban a gyermekek, házastárs, szülők majd nagyszülők) meghatározott sorrendben és arányban öröklik meg az örökhagyó vagyonát.

Olvassa el az örökléssel kapcsolatos korábbi blogbejegyzésünket!

Élettársak öröklésének szabályai

Számos tévhit kering azzal kapcsolatban, hogy az élettárs házastársnak tekinthető-e öröklés szempontjából.

Fontos tisztában lenni azzal, hogy öröklési jogi jogszabályok az élettárs nem minősül törvényes örökösnek, vagyis végrendelet hiányában az élettárs nem örököl az örökhagyó után. 

Mit jelent ez a manapság egyre elterjedtebb mozaik családok esetén, ahol a párok (egy korábbi válást követően) élettársi viszonyban élnek?

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a párok nem kötnek (újabb) házasságot, hanem élettársi viszonyban élnek együtt. Jelen példánkban az örökhagyónak két gyermeke van a korábbi házasságából.

Amennyiben az élettársak egyike meghal, úgy az elhunyt személy vagyonából a túlélő élettárs a törvényes öröklés rendje szerint nem örököl.

Így fordulhat elő az a nem várt helyzet, amikor a haláleset után szembesül a túlélő élettárs, hogy azt az – örökhagyó tulajdonában lévő – ingatlant, ahol korábban együtt éltek kizárólag az örökhagyó gyermekei öröklik, ami azt is jelentheti, hogy az örökösök akár ki is lakoltathatják az élettársat az általa addig lakott ingatlanból.

Míg házastársak esetén az utolsó közösen lakott ingatlanon a túlélő házastársnak holtig tartó haszonélvezeti joga keletkezik, az élettárs esetében ez a lehetőség nem áll fenn. Sem tulajdont, sem haszonélvezeti jogot nem örököl a törvényes öröklés alapján. 

Öröklési joggal kapcsolatos kérdésem van

Élettársak öröklése - mi lehet a megoldás? 

A legegyszerűbb lehetőség természetesen, ha az örökhagyó végrendelettel határozza meg az öröklés rendjét.

Ezzel ugyanis akarata szerint az élettársat örökössé teheti. Fontos tisztában lenni azzal, hogy a végrendeletek egy részét az öröklésben érdekeltek (elsősorban, akik a végrendelet tartalma szerint a törvényes öröklés szerinti mértéknél kisebb arányban részesülnek a hagyatékból) megtámadják. Azon végrendeletek esetén, amelyek a törvény által előírt formai és tartalmi követelményeknek nem felelnek meg, a bíróság a legtöbb esetben megállapítja a végrendelet érvénytelenségét. A fentiekre tekintettel kiemelt jelentősége van annak, hogy a végrendelet készítése előtt feltétlenül konzultáljon jogi képviselőinkkel, annak érdekében, hogy érvényes végintézkedés készülhessen.

Milyen tartalmi és formai követelményei vannak a végrendeletnek? 

Élettársak öröklése végrendelet hiányában

Az élettársakra  nem csak öröklési jogi szempontból, de vagyonjogi szempontból is más előírások vonatkoznak. Amíg házastársak esetén a házastársi vagyonközösség vélelmezhető, addig az élettársak között az együttélésük alatt nem jön létre közös vagyon. Ennek ellenére természetesen a vagyonukat nem egyszer együttes erővel gyarapítják. A jogszabály lehetőséget ad arra, hogy az életközösség megszűnése esetén bármelyik élettárs követelheti a másiktól az együttélés alatt keletkezett vagyonszaporulat megosztását. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az élettársak bár önálló vagyonszerzők az együttélés alatt, ugyanakkor a megosztással kérhetik, hogy a közreműködésük arányában osszák fel egymás között az együttélés alatt keletkezett vagyonszaporulatot. 

Amennyiben tehát az örökhagyó nem nevezte örökösévé az élettársat végrendelet útján, a túlélő házastárs a hagyatéki eljárás során élettársi vagyonjogi igényt jelenthet be.

Amennyiben az örökösök elismerik az élettársi igényt, osztályos egyezség keretében megállapodhatnak az örökség felosztásáról. Amennyiben az örökösök az élettárs igényét nem ismerik el, úgy az élettárs peres eljárásban érvényesítheti a vagyonszaporulat megosztására vonatkozó igényét. Ez utóbbi esetben a közjegyző a hagyatéki eljárást felfüggeszti addig, amíg bírósági eljárás van folyamatban. 

Élettársak öröklése végrendelettel

Előfordulhat ugyanakkor épp az ellenkező eset, amikor az örökhagyó halála esetére kizárólag az élettársát jelöli ki végrendeletében, mint egyedüli örököst. Ebben az esetben azok kerülhetnek váratlan helyzetbe, akik végrendelet hiányában az örökhagyó örökösei lennének, jellemzően az elhunyt gyerekei, házastársa vagy szülei.

Fontos megjegyezni, hogy ebben az esetben azok, akik végrendelet hiányában törvényes örökösök lennének élhetnek a kötelesrészi igénnyel, így ők is részesülnek a hagyatékból, igaz kisebb mértékben. 

Élettársi ajándékozás

Egy másik megoldás lehet a halál esetére szóló ajándékozás. Ebben az esetben az a feltétel, hogy a megajándékozottnak túl kell élnie az ajándékozót, máskülönben a szerződés semmisnek minősül. A halál esetére szóló ajándékozás esetében különböző vagyontárgyak képezhetik annak tárgyát, például egy ingatlan vagy egy autó. Ebben az esetben a szóban forgó vagyontárgy kikerül a hagyatékból, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a kötelesrészre jogosultak itt is felléphetnek jogszabály biztosította igényükkel a megajándékozottal szemben. 

Élettársak vagyonjogi szerződése

További lehetősége az élettársaknak, hogy élettársi vagyonjogi szerződést  kössenek,amelyben szabadon rendelkezhetnek jövőbeni vagyoni viszonyaikról, kiköthetnek akár a házassághoz hasonló vagyonjogi rendszert is. Lényeges és fontos kiemelni ugyanakkor, hogy az élettársi vagyonjogi szerződés érvényességéhez szükséges feltétel az ügyvéd által ellenjegyzet magánokirati forma. 

Bejegyzett élettársi kapcsolat örökösödési szabályai

Sokan összetévesztik, de az élettársi kapcsolat nem egyenlő a bejegyzett élettársi kapcsolattal. Bejegyzett élettársi kapcsolat csak azonos nemű személyek között jöhet létre és joghatásait tekintve a házastársakra vonatkozó szabályok alkalmazhatóak rájuk mind öröklési jogi, mind vagyonjogi szempontból. 

Pénzügyi jogi vonatkozások 

Az élettársak öröklés útján történő vagyonszerzésének egyik alapvető elhatároló eleme, hogy szemben a házastársi szerzéssel, az élettársnak, ha végrendelet alapján örökösnek minősül öröklési illetékkötelezettsége keletkezik az örökhagyó halálával. Ennek mértéke alapvetően az ajándék tiszta értéke után 18%, abban az esetben pedig, ha lakástulajdonról van szó 9%. A törvényes örökösök öröklés útján történő vagyonszerzése egyenesági rokonok között továbbra is illetékmentes. 

Élettársak öröklésével kapcsolatos kérdésem van

Az élettársak öröklésével kapcsolatos jogi kérdések sok bizonytalanságot rejtenek, ezért érdemes előre gondoskodni a megfelelő jogi lépésekről. Az RSM családjogi szakértői segítenek Önnek eligazodni az öröklési jog és a vagyonjogi szerződések útvesztőjében, legyen szó végrendelet készítéséről, élettársi vagyonjogi szerződésről vagy egyéb örökléssel kapcsolatos jogi megoldásokról. Forduljon hozzánk bizalommal, hogy közösen megtaláljuk az Ön számára legmegfelelőbb jogi megoldást!

Családjogász segítségét kérem

    Érdeklik az adó, számviteli és jogi változások?

    Iratkozzon fel hírlevelünkre, és legyen mindig naprakész!

    Feliratkozom