EPR – kiterjesztett gyártói felelősség – miért újabb teher a cégeknek?
Az EPR részleteit megismerve mindenki hamar belátta, hogy a kiterjesztett gyártói felelősség rendszere jóval bonyolultabb a termékdíj kezelésnél, nagyobb adminisztrációt és felkészültséget megkövetelő feladat, és nem utolsó sorban a vállalatoknak jelentősen nagyobb fizetési kötelezettséget jelentő rendszer.
A kereskedő és a gyártó cégek esetében, most már teljesen egyértelműen látszik hogy szinte minden cég érintett az EPR kötelezettségekkel, ugyanakkor jelentős részük ennek nincs tudatában, vagy ha igen, akkor nem akar ezzel a kérdéssel foglalkozni.
EPR regisztráció és adatszolgáltatás tapasztalatai
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a cégek jelentős része az utolsó pillanatokra hagyta az EPR rendszer szabályainak abszolválását, így 2023 utolsó negyedévében már EPR lázban égett az ország, az első bevallások októberben meg is történtek.
A NAV és a MOHU statisztikákból hamar kiderült, hogy az érintett társaságok jelentős része nem, vagy csak késve tudott eleget tenni a regisztrációs és adatszolgáltatási kötelezettségeknek. Az is általános tapasztalat, hogy az adatszolgáltatás során számtalan olyan kérdéssel találkoztak a cégek, amire nem volt válasz.
Bár mind a felelős minisztérium, mind a MOHU igyekezett válaszolni a felvetett kérdésekre, de azok száma a gyors és hatékony kezelést szinte lehetetlenné tette.
Ráadásul a jogalkotó azt az irracionális döntést hozta, hogy a termékdíj és az EPR kötelezettséget párhuzamosan kell a gazdálkodóknak teljesíteni, ami nem várt értelmezési és gyakorlati kérdéseket vetett fel. Egy részük megválaszolásához a hatóságnak hosszantartó egyeztetést kellett lefolytatnia, melynek eredménye nem minden esetben vezetett közös álláspont kialakításához.
EPR rendszer fejlődése
Mint minden új kötelezettség az EPR is egy folyamatos fejlődésen ment keresztül az elmúlt évben, melyet a gyakorlat és a gyakorlat által felvetett kérdések determináltak. Éppen ebből adódóan a szabályozás gyakran változott, nehezen követhető módon és számtalan kérdést nem a jogszabály rendelkezései, hanem az értelmező minisztériumi és hatósági állásfoglalások válaszoltak meg.
Az egymást követő bevallási időszakok álláspontom szerint egyre jobb eredményeket hoznak abból a szempontból, hogy egyre több cég jutott el arra a pontra, hogy mostanra eleget tud tenni a közel egy évvel ezelőtti határidejű regisztrációs és adatszolgáltatási kötelezettségnek.
De mindenesetre a jobb később, mint soha elvet követve, eljöhet egyszer az a pont, amikor kijelenthetjük, hogy minden olyan vállalat, aki szeretné az EPR kötelezettségeit teljesíteni, az meg is tudja ezt valósítani, mert ennek minden feltétele adott lesz.
Ellentmondások az EPR rendszerben
Ez a pont azonban nem a közeljövőben lesz, ugyanis még mindig vannak olyan ellentmondások a rendszerben, melyek a modern hulladékgazdálkodás alapelveit is figyelembe véve nem tisztázottak.
A legnagyobb kérdés, hogy mi lesz a sorsa az EPR megjelenésével jelentős mértékben beszűkült termékdíj-kötelezettségnek?
EPR és KVTD párhuzamosan? Miért, meddig?
A jelenlegi rendszert vizsgálva minden érintett gazdálkodóban felmerül a kérdés: hogy mi indokolja azt, hogy az EPR-ben és a termékdíjban is érintett azonos termékáramok esetében, a fizetési kötelezettség felmerülése nélkül, a körforgásos termékekről termékdíj bevallást és EPR adatszolgáltatást egyaránt tenni kell és ráadásul azonos időpontban? Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy pl. a gumiabroncsot gyártó és forgalmazó cég, a termékről a negyedévet követő hónap 20-áig a NAV felé termékdíj bevallásában ugyanazokat az adatokat tünteti fel, mint amit a Hulladékgazdálkodási hatóság részére azonos időtartamra és időpontban köteles bevallani az EPR tekintetében.
Kevésbé lehet a fenti kötelezettségeknek értelmes indokát adni, de a jó hír az, hogy díjfizetési kötelezettség a két adatszolgáltatás során csak egyszer merül föl, ugyanis a termékdíjból levonható az EPR díj. Ez a matematikai művelet sem tartogat nagy meglepetéseket, ugyanis az EPR díj minden termék esetében magasabb, mint az azt terhelő termékdíj. A jelenlegi rendszerből adódóan tehát, az EPR megjelenésével a párhuzamosan életben maradt termékdíj bevallások jelentős része 0 Ft- díjtétellel történik.
Van néhány termékáram, ahol nincs átfedés az EPR és termékdíj kötelezettséget illetően, de ez jelenleg a 10 termékáramot vizsgálva mindössze háromra igaz.
A környezetvédelmi termékdíj (KVTD) további sorsa
Az EPR megjelenésével eldöntendő kérdéssé vált az, hogy mi lesz a termékdíj jövője, ugyanis jelenlegi formájában a korábbi állami bevételnek a töredéke folyik be a költségvetésbe. Ez a KVTD díjbevétel arra sem biztos, hogy elegendő, hogy fedezze a beszedésével, ellenőrzésével és kezelésével kapcsolatos hatósági költségeket.
Más szempontból is kérdéses a termékdíj létjogosultsága, ugyanis esetleges fenntartása semmiképpen sem szolgálhatja azokat a célokat, melyek teljesítésére az EPR bevezetésre került. Ráadásul árnyalja a képet a hulladékgazdálkodás legújabb üdvöskéje a DRS, azaz a Kötelező Visszaváltási Rendszer bevezetése.
Elképzelhető egy olyan irány, amely a termékdíjat átalakítja egy klasszikusan adók módjára szedendő díjjá, (egyfajta green tax),de akkor ennek az adónak meg kell találni a megfelelő helyét és szerepét az adórendszerünkben.
EPR és KVTD más jogalkotónál
Árnyalja a képet az is, hogy míg az EPR a hulladékgazdálkodás területére tartozó kötelezettség, és gazdája az Energiaügyi Minisztérium, kezelője pedig a MOHU mint koncesszor, addig a termékdíj a NAV felügyelete alatt álló, kvázi költségvetési bevétel.
Ez a kettő egymástól jelentősen eltérő terület, más jogalkotási és jogértelmezési szokásokkal, mely körülménynek kihatása volt a kötelezettségek bevezetésére, a rendszer kialakítására, valamint a felmerülő kérdések tisztázására.
Megfelelő EPR szakemberek hiánya
Az EPR kötelezettségek teljesítésének göröngyös útján a vállalatok segítségére azok a tanácsadók siettek, akik eddig termékdíjjal mint „kvázi adóval” foglalkoztak. Emellett természetesen jelen vannak a hulladékgazdálkodás területén tevékenykedő tanácsadók is, akik azonban eddig termékdíjjal kevésbé foglalkoztak.
A kis és középvállalkozások esetében a termékdíjat legtöbbször a könyvelő kezelte, azonban megítélésem szerint a könyvelői felkészültség azonban ebben a speciális kérdésben gyakran nem volt elegendő a szakszerű termékdíj kezeléshez.
A termékek vámtarifális besorolásának ismerete, valamint a hulladékgazdálkodás és a csomagolási rendelet ismerete ugyanis elengedhetetlen kelléke kellett volna legyen a termékdíj kötelezettség szakszerű teljesítésének.
Az EPR megjelenésével sokan rutinból úgy gondolták, hogy ezt a kérdést is megoldja majd a könyvelő vagy a gazdasági területért felelős személy. Azonban hamar kiderült, hogy az EPR kezelése megkívánja a termékdíjhoz szükséges ismeretek mellett a hulladékgazdálkodásra vonatkozó jogszabályok, köztük az egyes hulladékokra vonatkozó rendeletek részletes ismeretét is.
Sok vállalat még mindig nem teljesíti az EPR kötelezettségét
Az adatokból az látszik, hogy az EPR adatszolgáltatás indulásának egy éves évfordulóján egyértelműen kijelenthető, hogy még mindig sok olyan gazdálkodó van, aki nem vagy nem megfelelően teljesíti az EPR kötelezettségeket, sokan az EPR helyett még mindig termékdíjat fizetnek.
Tekintettel arra, hogy a MOHU mint koncesszor egy gazdálkodó szervezet, akinek az az érdeke, hogy a koncesszió formájában megnyert tevékenységet gazdaságosan végezze, azaz legalább annyit, de inkább többet kapjon az EPR díjból, mint amibe a koncesszió keretében elvállt tevékenysége kerül. Ez pedig másként nem megy, csak úgy, ha sikerül minden kötelezettet valamilyen módon rávenni arra, hogy tegyen eleget a fizetési kötelezettségének. Ennek a hatékony eszköze pedig az ellenőrzés és a szankciók alkalmazása lesz előbb, vagy utóbb.
Az EPR rendszer szankciói
Az Kiterjesztett gyártói felelősség rendszere olyan szankciókat ismer, melyek hatékonyak lehetnek a potyautasokkal szemben, ugyanis a jogszabály azt is lehetővé teszi, hogy a nem fizető gazdálkodó esetében a termék forgalmazása is blokkolható.
Az EPR kötelezettség ellenőrzése kapcsán sokan azon a véleményen vannak, hogy az ellenőrzésre nincs humán erőforrása a hatóságnak. Ez azonban a legnagyobb tévedés az EPR vonatkozásában! A jogalkotó első dolga volt annak a jogi lehetőségét megteremteni, hogy a hatóságok – köztük a hulladékgazdálkodási hatóság és a NAV – minden adatot egymás rendelkezésére bocsáthassanak a hatékony ellenőrzések érdekében.
Az adatcserén túl akár arra is van lehetőség, hogy az EPR díj hatékony beszedése érdekében a MOHU a NAV-tól kérjen ellenőröket a feladat ellátása érdekében..
A MOHU nem hatóság, nincs joga ellenőrizni a gazdálkodókat, de a fenti megoldással ez a kérdés is áthidalhatóvá vált. Amennyiben valakiben kérdések merülnek fel a vázolt ellenőrzési megoldás jogszerűsége vonatkozásában, az nem a véletlen műve, tekintettel arra, hogy a MOHU egy gazdasági társaság, míg a segítségére siető pénzügyőrök állami alkalmazottak.
Az nem volt kérdéses eddig sem, hogy kevés olyan adat van, amire a NAV-nak nincs rálátása. Amennyiben ez az adatállomány másnak is átadható, márpedig az EPR szabályozás ezt lehetővé teszi, akkor van mitől tartani egy EPR ellenőrzés során! Az EPR jövőjét vizsgálva nem az a kérdés, hogy eljön-e az ideje a kötelezettség ellenőrzésének, hanem csak az, hogy mikor és milyen módon fog az megtörténni.
