Facebook image
Mentés

Adómentesen kaphatják a munkavállalók az ország- és vármegyebérleteket

Az adóhatóság július 13-án a honlapján közzétette* a helyközi utazáshoz használható vármegye- és országbérlet májusi bevezetésével kapcsolatos, munkába járás költségtérítésének megváltozott szabályait.

Március végén jelent meg az a rendeletmódosítás, amely rögzíti, hogy a megfelelő feltételek mellett a munkába járáshoz a munkáltató helyközi ország-, illetve vármegyebérletet is biztosíthat a munkavállalók számára. Annak ellenére, hogy az új bérlettípusok már hónapok óta forgalomban voltak, a munkaadók több nyitott kérdéssel szembesültek.   A NAV friss tájékoztatása rendezte az elszámolás kérdését.

Az ország- és vármegyebérletek új adószabályai

Ha a munkavállaló egy vármegyén belül utazik, akkor munkáltatója a napi munkába járásra használt, egy vármegyére érvényes vármegyebérletének árát akár 100 százalékban, adómentesen megtérítheti. A vármegyebérlet ára akkor is adómentesen megtéríthető, ha a munkavállaló lakóhelye vagy tartózkodási helye és a munkahelye közötti útra szóló jegy, bérlet annál olcsóbb lenne.

Amennyiben a munkavállaló egy vármegyén belül utazik, és a munkáltató a vármegyebérlet helyett az országbérlet árát fizeti ki, akkor a vármegyebérlet ára feletti rész a munkavállaló munkaviszonyból származó jövedelmeként adóköteles. Ilyenkor nem adómentes az országbérlet árának megtérítése akkor sem, ha az olcsóbb lenne, mint a munkavállaló lakóhelye vagy tartózkodási helye és a munkavégzés helye közötti útra megvásárolható bérlet.  

Abban az esetben, ha a napi munkába járás során a munkavállaló rendszeresen legalább két, szomszédos vármegyében is igénybe veszi a közösségi közlekedést, a munkáltató adómentesen térítheti meg az országbérlet árának akár 100 százalékát.

Amennyiben a munkavállaló napi munkába járásra és hazautazásra is kap költségtérítést, például a munkahelye Budapesten van, és naponta más városban található tartózkodási helyéről jár munkába, hétvégente pedig egy harmadik városban található állandó lakóhelyére utazik, akkor a munkáltató adómentesen térítheti meg az ezekhez az utazásokhoz használt országbérlet árát. 

* https://nav.gov.hu/ado/szja/Mikor_adomentes_a_munkaba_jarashoz_hasznalt_varmegye-_es_orszagberlet_koltsegteritese_?fbclid=IwAR0O49zKVJc2neKD45R1D7o4Z8UL_uCrNnxBO7VFxrOE5tFO97Vg9wbRJ9E_aem_AWmgveNlQKzN8fjoXqbJoGIAIGPYhmBFwctY6R13S3CUsAafuCzXHwjmFeCYhLdkB9o

    Kapcsolódó bejegyzéseink

    Érdeklik az adó, számviteli és jogi változások?

    Iratkozzon fel hírlevelünkre, és legyen mindig naprakész!

    Feliratkozom