Idén Európa 34 országából több mint 33 000 vállalkozás szállt be az RSM által támogatott versenybe. A mezőnyben nagy örömünkre több tucat magyar vállalat indult el, amelyek közül a legjobbak közé kerülő Nemzeti Bajnokok a második fordulóban Európa legjobbjaival versenyeznek.
A díj 11 kategóriájából hatban is képviselik majd Magyarországot: a kiemelkedő vállalkozói szellemet és hozzáállást díjazó kategóriában, a legjobb ügyfélkezelés terén, a környezeti fenntarthatóság valamint a 25 millió eurós árbevétel alatti cégek mezőnyében, illetve a legjobb munkáltatók és a leginnovatívabb cégek mezőnyében szerepeltek kitűnően a hazai társaságok.
A második fordulóba került az EPAM Systems, a Grow Group Palanta KFt., a HM EI Zrt., a Julius-Globe Kft., a Könyvmolyképző Kiadó, a K&H Bank, a MAVIR ZRt., a Mozaik Education, a p2m Consulting, a Skoopy, a VPE és a a Well Done Kft.
A verseny következő fordulójában a Nemzeti Bajnokok hamarosan elkészülő bemutatkozó filmjei alapján a szakmai zsűri fogja kiválasztani és a Ruban d’Honneur-díjjal jutalmazni minden kategória legjobb 10 társaságát, a TOP 110 európai céget. A verseny oldalán elérhető filmekre majd a közönség is leadhatja szavazatát, s a legtöbb voksot gyűjtő vállalkozás nyeri el az Nemzeti Bajnokok Közönségdíját.