Előző bejegyzésemben a munkaviszony létrejöttét megalapozó munkaszerződésről volt szó, mai blogom pedig a munkaviszony megszüntetéséhez kapcsolódó gyakorlati tudnivalókkal próbálok segíteni a feleknek. 
Először is tisztázni szükséges, hogy a munkaviszony megszűnése nem azonos a munkaviszony megszüntetésével. Az előbbi ugyanis azt jelenti, hogy a törvény erejénél fogva szűnik meg a munkaviszony, például, ha a munkáltató jogutód nélkül megszűnik, vagy a határozott idejű munkaviszony időtartama lejár. Az utóbbi esetben pedig valamely fél kezdeményezi a jogviszony megszüntetését.
Jelen bejegyzésemben a munkaviszony megszüntetéséről írok, ami nyilvánvalóan történhet a munkáltató vagy a munkavállaló kezdeményezésére is - ezt nevezzük felmondásnak -, illetve lehetőség van arra is, hogy a felek a munkaviszonyt közös akaratukból, közös megegyezéssel szüntessék meg.
A felmondás közlése
A felmondást „indíthatja” a munkáltató, illetve a munkavállaló is. Mindkét esetben fontos tudni, hogy a munkaviszony ilyen módon történő megszüntetéséhez nem szükséges a másik fél beleegyezése, hiszen egyoldalú megszüntetésről van szó, elég ha az írásban előterjesztett felmondást a másik féllel bizonyíthatóan közölték. Személyes közlésnél egyszerűen alá kell írnia a másik félnek a dokumentumot, amivel igazolja, hogy a felmondást tudomásul vette. Amennyiben a felmondás közlésére levélben kerül sor, úgy a tértivevény aláírásával igazolható a közlés, azonban az átvétel megtagadásával is beáll az ún. kézbesítési vélelem, így a megtagadás napjával a levél kézbesítettnek, a felmondás közöltnek minősül. Nem árt tisztában lenni vele, hogy a felmondás hatályba lépését nem akadályozhatjuk meg azzal sem, hogy az azt tartalmazó levelet nem vesszük át a postán, hiszen ebben az esetben a sikertelen kézbesítést követő 5. munkanapon szintén beáll a kézbesítési vélelem.
Újdonság, hogy a felmondás elektronikus úton, tehát akár emailben vagy sms-ben is közölhető, ez a közlési mód ugyanakkor megnehezítheti annak bizonyítását, hogy a másik fél számára a felmondás valóban hozzáférhetővé vált-e és ez mikor történt.
A felmondási idő
A felmondás ún. felmondási idő közbeiktatásával szünteti meg a munkaviszonyt, amely időtartam köztudottan arra szolgál, hogy a másik félnek elegendő ideje legyen új munkahelyet/ új munkaerőt találni. A felmondási idő kezdőnapja főszabály szerint a közlést követő nap, ami azt jelenti, hogy amennyiben a felmondásban egy későbbi időpontot nem határoztak meg, úgy a felmondási idő a közlést (átvételt) követő nappal indul meg.
A felmondási idő mértéke 30 nap. Ez az időtartam - kizárólag a munkáltató felmondása esetén - a munkáltatónál munkaviszonyban eltöltött idő függvényében nő. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a felek a munkaszerződésben ne állapodhatnának meg ettől hosszabb időtartamú felmondási időben, ez az időtartam azonban a 6 hónapot nem haladhatja meg. (Megjegyzendő, hogy az új Mt. arra is lehetőség ad, hogy a felek úgy állapodjanak meg, hogy a munkaviszonyt meghatározott ideig – maximum 1 évig – egyik fél sem szüntetheti meg.)
Tévhit, hogy a határozott idejű munkaviszony egyoldalú megszüntetése esetén nincs felmondási idő. A felmondási időre ez esetben is a fent részletezettek vonatkoznak, annyi eltéréssel, hogy a felmondási idő nem terjedhet tovább a határozott idő végénél.
Felmentés a munkavégzés alól
A felmondási idő nem keverendő össze a munkavégzés alóli felmentéssel, amely a felmondási idő azon része, amely alatt a munkavállalót nem terheli munkavégzési kötelezettség, mert az alól a törvény alapján, vagy a munkáltató döntése értelmében mentesül. Amennyiben a munkáltató kezdeményezi a felmondást, a felmondási idő felére köteles felmenteni a munkavállalót a munkavégzés alól. Természetesen a munkáltató ettől pozitívan eltérhet és akár a teljes felmondási idő alatt eltekinthet a munkavállaló munkavégzésétől. A felmentés alatt a munkavállalót díjazás (távolléti díj) illeti meg.
A munkavállalók sokszor tévesen értelmezik a fenti esetet és úgy vélik, hogy az általuk kezdeményezett felmondás esetén is „jár” részükre a munkavégzés alóli felmentés. Ez azonban nem így van, ilyenkor kötelességük ledolgozni a felmondási időt. A felmondási idő ez esetben ugyanis azt szolgálja, hogy a munkáltatónak megfelelő idő álljon a rendelkezésére az új munkaerő kiválasztására. Természetesen a munkáltató ilyenkor is dönthet úgy, hogy mégis mentesíti a dolgozót a munkavégzés alól.
A felmondás indoklása
A munkáltató a felmondását minden esetben köteles indokolni, akár határozatlan, akár határozott idejű jogviszony megszüntetésről van szó. A felmondásban kizárólag a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával, képességével, illetve a munkáltató működésével összefüggő ok szolgálhat megfelelő indokként.
Az indoklásból a megszüntetetés okának világosan ki kell derülnie, az indoknak valósnak és okszerűnek kell lennie. Tehát a munkáltatónak konkrétan meg kell határoznia azokat az okokat, amelyek a munkaviszony megszüntetéséhez vezettek. Az indoklásban szereplő tények valóságtartalmát és felmondást megalapozó súlyát - egy esetleges bírósági eljárás során - a munkáltatónak kell bizonyítania.
Nem számít például megfelelő indoklásnak, ha a felmondásban az szerepel, hogy munkavállaló nem tudta megfelelően ellátni a munkáját, mivel ez nem felel meg a világosság követelményének. Ebben az esetben a munkáltatónak konkretizálni kell azon tényeket, amelyek alapján erre a következtetésre jutott. Az a felmondás is könnyen jogellenesnek minősíthető, amelyben okként a munkavállaló egyszeri késése szerepel. Az esetek többségében ugyanis eltúlzott mértékű szankciónak minősíthető az egyszeri késés miatti felmondás.
Határozott idejű munkaviszony idő előtti megszüntetése
A határozott idejű munkaviszony ”lejárat” előtti megszüntetése sokkal nehezebb, mint gondolnánk, erre az esetre ugyanis kötöttebb munkajogi szabályok vonatkoznak. Ilyenkor nemcsak a munkáltató, hanem a munkavállaló is indokolni köteles a felmondását, és az indokok is tételesen meghatározottak.
A munkáltató a munkaviszonyt kizárólag akkor szüntetheti meg a szerződésben meghatározott időtartam lejárta előtt, ha felszámolás vagy csődeljárás alatt áll, a felmondást a munkavállaló képességére alapozza vagy ha olyan elháríthatatlan külső ok következik be (vis maior),amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi. Látható tehát, hogy nagyon kevés olyan eset lehetséges, amely alapján a szerződés lejárta előtt egyoldalúan jogszerűen megszüntethető a jogviszony. Ugyanez vonatkozik a munkavállalóra is, esetében is csak akkor jogszerű a felmondás, ha indokként olyan ok szerepel, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi, vagy a munkaviszony fenntartása részére aránytalan sérelemmel járna. Ilyen indok lehet például, a munkavállaló súlyos betegsége vagy a házastárs külföldi munkavégzése miatt a család kiköltözése, stb.
Azonnali hatályú felmondás
Megjegyzendő, hogy a fentiekben elemzett, a korábbi Mt. alapján „rendes felmondásként” aposztrofált felmondástól meg kell különböztetnünk az azonnali hatályú felmondást, mely esetben a munkaviszony azonnal, felmondási idő nélkül szüntethető meg. Ez a megszüntetési mód azonban csak nagyon szigorú indokok (pl. másik fél súlyos kötelezettségszegése) esetén állja meg a helyét, a törvénynek nem megfelelő indokkal történő azonnali hatályú felmondás így jogellenes munkaviszony megszüntetésnek minősül.
