Facebook image

A 2014-es évben hosszú hétvégék tekintetében sajnos nem lesz olyan szerencsénk, mint az idén.

A jövő év első munkaszüneti napja, január elseje szerdára esik, így pihenésünk meghosszabbítására csak némi szabadság felhasználásával lesz lehetőségünk. Ennél is kedvezőtlenebb hírnek számít, hogy a következő munkaszüneti nap, március 15. szombatra esik majd.

Az első  négynapos hosszú hétvégénk 2014. május 1-én lesz, mivel a Munka ünnepe csütörtökre esik, s így az ezt követő pénteket (május 2.) pihenőnapnak nyilvánították. Eszerint, bár május 1. és 4. között négy napon át pihenhetünk, a május 2-i pihenőt az azt követő szombaton, május 10-én le kell majd dolgoznunk.

Az államalapítás ünnepe, augusztus 20. szerdára esik, így egy esetleges hosszú hétvégéhez ekkor is újabb két nap szabadságra lesz szükségünk.

Jó hír viszont, hogy 2014-ben október 23. csütörtökön lesz, így az ezt követő péntek pihenőnappá nyilvánításával ismét négynapos hosszú hétvégének örülhetünk. Az október 24-i pénteki nap helyett azonban az ezt megelőző szombaton, október 18-án kell dolgoznunk.

Az ezt követő munkaszüneti napunk, november 1. 2014-ben szintén szombatra esik majd.

Az eddigi éveknek megfelelő gyakorlat szerint december 24-ét –amely jövőre szerdán lesz– ugyancsak megkapjuk pihenőnapnak, a december 13-i szombat terhére. Ennek köszönhetően azonban december 24. és december 28. között összesen 5 napos pihenőnek örülhetünk.

Természetesen ne feledkezzünk meg egyházi ünnepeinkről sem (húsvét: április 20-21.; pünkösd: június 8-9.),amelyek egy-egy nappal minden évben meghosszabbítják adott hétvégéinket.
rsmdtm_munkaszuneti napok_2014

A 2014. évi munkaszüneti napok körüli munkarend

Tehát összefoglalva a fentieket a 2014. évi munkaszüneti napok körüli munkarend a következőképpen alakul:

  • Május 10., szombat: munkanap.
  • Május 2., péntek: pihenőnap.
  • Október 18., szombat: munkanap.
  • Október 24., péntek: pihenőnap.
  • December 13., szombat: munkanap.
  • December 24., szerda: pihenőnap.
    Kapcsolódó bejegyzéseink

    Érdeklik az adó, számviteli és jogi változások?

    Iratkozzon fel hírlevelünkre, és legyen mindig naprakész!

    Feliratkozom