Összeegyeztethető az uniós joggal a távközlési adó és a kiskereskedelmi különadó?
Az Európai Bíróság 2020. március 3-án hirdetett ítéletet a Vodafone Magyarország és a Tesco-Global Áruházak ügyében. Előzetes döntéshozatal keretében azt vizsgálta, hogy a távközlési adó és a kiskereskedelmi különadó összeegyeztethetők-e az uniós joggal.
A költségvetési bevételek biztosítása érdekében a magyar állam 2010-ben vezette be a szektorális különadókat. A távközlési vállalatokra és a kiskereskedelmi ágazatban működő vállalkozásokra kirótt különadókat az árbevétel arányában kellett megfizetni, progresszív kulcsok szerint. Az adó mértéke:
- az adóalap 500 millió forintot meg nem haladó része után 0 százalék
- az adóalap 500 millió forintot meghaladó, de 5 milliárd forintot meg nem haladó része után 4,5 százalék
- az adóalap 5 milliárd forintot meghaladó része után 6,5 százalék volt
Az Európai Bíróság az érintett ügyekben a rendelkezésre álló statisztikák* alapján megállapította, hogy a szóban forgó adóévekben azok az adóalanyok, amelyek kizárólag a 0 százalékos adósávba estek, valamennyien magyarországi személyek tulajdonában álló adóalanyok voltak, míg a felső adósávokba eső adóalanyok többségükben más tagállambeli személyek tulajdonában álló adóalanyok voltak. Ily módon a különadó legnagyobb részét olyan adóalanyok viselték, amelyek más tagállambeli személyek tulajdonában álltak.
- A Bíróság megerősítette, hogy a tagállamok főszabályként szabadon alakítják ki saját adórendszerüket és adószabályaikat. Az árbevételt terhelő progresszív adóztatás önmagában ezért nem kifogásolható.
- Ugyanakkor a tagállami szabályozás nem valósíthat meg - közvetve vagy közvetlenül - hátrányos megkülönböztetést a más tagállami személyekkel, vállalkozásokkal szemben. A Bíróság rámutatott, hogy az, hogy az ügyek tárgyát képező különadók legnagyobb részét más tagállami tulajdonosokkal rendelkező magyar vállalkozások viselték, még nem jelenti azt, hogy hátrányos megkülönböztetés történt. A különadókkal érintett piacokon ugyanis, a piacok sajátosságaiból eredően, a külföldi vállalkozások leányvállalatai vannak túlsúlyban, akik következésképpen magasabb árbevételt érnek el. Az árbevétel olyan esetleges, sőt véletlenszerű mutatónak minősül, amelyre alapozott progresszív adóztatás közvetve sem alapoz meg hátrányos megkülönböztetést.
A távközlési adó ügyében a Bíróság azt is vizsgálta, hogy a távközlési különadó nem ellentétes-e az uniós áfairányelvben foglalt azon követelménnyel, mely szerint a tagállamok nem vezethetnek be a közös hozzáadott értékadó (áfa) jellemzőivel rendelkező más forgalmi típusú adót. A Bíróság ebben a körben arra hívta fel a figyelmet, hogy a távközlési különadó nem rendelkezik a közösségi áfa valamennyi alapvető jellemzőjével, így különösen nem terheli az értékesítési lánc valamennyi fázisát, és nem ad lehetőséget az értékesítési lánc korábbi szakaszaiban felszámított adó levonására. Emiatt a távközlési különadó nem sérti az uniós áfarendszer működését.
Ütközik az uniós joggal a Google-re kiszabott reklámadó bírság
Az Európa Bíróság a Google-re kiszabott reklámadó bírság ügyében kimondta, hogy a reklámadóhoz kapcsolódó szankciórendszer összeegyeztethetetlen az uniós joggal.
Az ügyben a magyar reklámadó törvény 2016-ban hatályos szabályait vizsgálták, melyek bejelentkezési kötelezettséget írtak elő a reklámadó hatálya alá tartozó tevékenységet folytató, külföldi illetőségű reklámszolgáltatókra (is). Az ír jog szerinti Google Ireland társaság Magyarországon reklámadó hatálya alá tartozó tevékenységet folytatott, de elmulasztotta ezen bejelentkezési kötelezettség teljesítését. Így a NAV első alkalommal 10 millió forint értékű mulasztási bírságot szabott ki a társaságra, majd néhány napon belül további mulasztási bírságot állapított meg, amelynek együttes összege elérte az 1 milliárd forintot.
Az Európai Bíróság első körben rögzítette, hogy nem ellentétes az uniós szabályozással (így különösen a szolgáltatásnyújtás szabadságával) az, hogy a külföldi szolgáltatókra a magyar szabályozás előírja a reklámadó hatálya alá történő bejelentkezés kötelezettségét. Ez pusztán egy adminisztratív követelmény, amely nem köti feltételekhez a magyarországi reklámközzétételi tevékenység folytatását, vagyis önmagában nem képezi a szolgáltatásnyújtás szabadságának akadályát.
A Bíróság ugyanakkor kifogásolta azt, hogy a külföldi szolgáltatóra a bejelentkezési kötelezettség elmulasztása miatt kiszabott - 1 milliárd forint értékű - mulasztási bírság jelentősen magasabb, mint amelyet a Magyarországon letelepedett reklámszolgáltatók bejelentkezési kötelezettségének elmulasztása esetén az adóhatóság alkalmazhat. Belföldi illetőségű reklámszolgáltatók esetében alapesetben ugyanis a szabályozás szerint 500 ezer forintig terjedő mulasztási bírság alkalmazható. Továbbá, a magyar adóalanyok esetén a kapcsolódó határidők is kevésbé szigorúak és lehetőség van észrevétel megtételére.
Az Európai Bíróság kimondta, hogy a szankciórendszerben alkalmazott bánásmódbeli különbség hátrányos megkülönböztetést képez, aránytalan, és egyértelműan sérti a szolgáltatásnyújtás szabadságának uniós alapelvét. A Bíróság hangsúlyozta, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadsága tiltja minden olyan nemzeti szabályozás alkalmazását, amely alkalmas arra, hogy a tagállamok közötti szolgáltatásnyújtást a tisztán egy tagállamon belüli szolgáltatásnyújtásnál nehezebbé tegye.
