A megoldás: versenytilalmi megállapodás
Ebben a bejegyzésben elsősorban a versenytilalmi megállapodás sajátosságait kívánjuk bemutatni, amely megfelelő szabályozás mellett alkalmas lehet arra, hogy a munkavállaló ne adhassa át a sokszor pénzben ki sem fejezhető tapasztalatait a munkáltatóval konkurens társaság számára. A versenytilalmi megállapodás alapvető szabályairól annyit kell tudni, hogy célja, hogy a munkavállalót bizonyos magatartás tanúsításától eltiltsa a munkaviszony megszűnését követő legfeljebb két évig, amiért cserébe a munkáltatónak arányos, de legalább az azonos időszakra járó alapbér egyharmadát elérő díjat kell fizetnie.
A versenytilalmi rendelkezések nem azonosak a titokvédelmi szabályokkal!
A legtöbb félreértés abból fakad, hogy a munkáltatók keverik a titokvédelmi szabályokat a versenytilalmi rendelkezésekkel, valamint nem különülnek el a munkaviszony fennállása alatt érvényes és a megszűnését követő időszakra vonatkozó előírások. A munkavállaló a munkáltató gazdasági érdekeit a munkaviszony fennállása alatt a Munka Törvénykönyve alapján köteles figyelembe venni. A munkaviszony megszűnését követően a korábbi munkatárs azonban csak díjazás ellenében és kifejezett megállapodás alapján kötelezhető önkorlátozásra, ami tulajdonképpen maga a versenytilalmi megállapodás. Hiszen máskülönben nem várható el a munkavállalótól például, hogy ne használjon egy programozási nyelvet, vagy egy rendszeresen alkalmazott eljárást csak azért, mert másik munkahelyen dolgozik. Az üzleti titok megőrzése viszont a munkaviszony fennállásától függetlenül kötelezettsége a munkavállalónak, amiért ellenértékre nem tarthat igényt. Az üzleti titkok megőrzését ezen felül 2018 óta külön törvény is szabályozza.
A munkabérbe épített díjazás csak bizonyos feltételekkel ad versenytilalmi védettséget
A versenytilalmi megállapodás helyes értelmezésének részleteit illetően azonban már akadnak bizonytalanságok azok körében is, akik egyébként a jogintézmény céljával és a tételes jogszabályi előírásokkal tisztában vannak. Korábban is vitatott, de sok helyen elterjedt gyakorlat volt, hogy a munkáltatók a munkaszerződésben akként rendelkeztek, hogy a munkabér tartalmazza a versenytilalmi megállapodás ellenértékét is. A joggyakorlatot a Kúria terelte egy – véleményünk szerint helyes – irányba, amikor döntésében (EBH2015.M.7. számú döntés) az első és másodfokú bíróság következtetésével szemben arra az álláspontra helyezkedett, hogy a személyi alapbér más címen járó juttatást nem foglalhat magában. Vagyis a személyi alapbér nem tekinthető úgy, mintha magában foglalná a versenytilalmi megállapodás ellenértékét is. Annak azonban nincs akadálya, hogy más juttatást a személyi alapbér összegének figyelembevételével, annak meghatározott részében állapítsanak meg. Azaz a munkáltató meghatározhatja a személyi alapbér viszonyában a versenytilalmi megállapodás ellenértékeként fizetett összeg nagyságát. A perbeli esetben a munkáltató azt a klasszikusnak tekinthető hibát is elkövette, hogy „versenytilalmi megállapodás ellenértékét” figyelembe vette a távolléti díj megállapítása során is, tehát semmilyen módon nem különítette el azt az alapbértől.
Vezető állásúakra vonatkozó eltérő szabályok
A versenytilalmi vállalás ellentételezése kapcsán különösen érdekes kérdés a vezető állású munkavállalók tevékenységének korlátozása a munkaviszony megszűnését követő időszakra vonatkozóan. A Munka Törvénykönyve szerint ugyanis a vezető állású munkavállalókra vonatkozó szabályok jelentős részétől el lehet térni akár a munkavállaló hátrányára is. Ez vezethetett ahhoz a munkáltatói értelmezéshez, amely szerint a vezető állású munkavállaló nem jogosult díjazásra a korlátozás ideje alatt. Ezt az értelmezést azonban a Kúria nem fogadta el! A legmagasabb bírói testület álláspontja szerint a Munka Törvénykönyve kifejezetten előírja a versenytilalmi megállapodás esetén az ellenértéket, így a felek attól nem térhetnek el olyan mértékben, ami a jogintézményt ingyenessé tenné. (BH2019. 24.)
A versenytilalmi megállapodás megszüntetése
Tapasztalataink szerint a versenytilalmi rendelkezések egyik legérzékenyebb pontja éppen az, ha a munkáltató mégsem akarja a munkatársat korlátozni a későbbi munkavállalásban és meg szeretné szüntetni a korábban megkötött megállapodást.
A kérdés csak látszólag egyszerű, ugyanis a Munka Törvénykönyve a felmondás kapcsán mindössze annyit rögzít, hogy ha a munkavállaló munkaviszonyát azonnali hatállyal, a munkáltató lényeges kötelezettségszegésére alapítottan szünteti meg, akkor a megállapodástól elállhat. Nem szól tehát a jogszabály a munkáltató elállási vagy felmondási lehetőségéről.
Ezzel kapcsolatban - az EBH2006. 1532. számon - az akkor eljáró Legfelsőbb Bíróság akként rendelkezett, hogy a felek a versenytilalmi megállapodásban az elállás jogát kiköthetik. A peres eljárás megindulásakor a régi Munka Törvénykönyve volt hatályban és a versenytilalom, így az elállás kapcsán a Polgári Törvénykönyv képezte a szabályozás hátterét. Mivel azonban új Munka Törvénykönyve csak a kötbérkikötésre rendeli a polgári jogi rendelkezések alkalmazását, ezért a kérdés megítélése során a bírósági döntés mellett az új törvény indokolására is támaszkodunk. Az indokolás ugyanis egyértelművé teszi, hogy a Munka Törvénykönyve 15. § (2) bekezdése alapján az elállási jog ezt meghaladóan is kiköthető. Fontos azonban, hogy az elállási jogot kifejezetten ki kell kötni, ha a munkáltató a megszüntetés lehetőségét nem akarja kizárni egy automatikusan hatályba lépő megállapodás esetében sem. Emellett elállásról csak a versenytilalmi időszak megkezdéséig beszélhetünk, tehát a munkáltatónak az elállási jogot legkésőbb a munkaviszony megszűnésével egyidejűleg gyakorolnia kell.
