Milyen határidők vonatkoznak a beszámoló feltöltésére?
A beszámolók feltöltésére éves beszámoló, egyszerűsített éves beszámoló esetén a mérlegforduló napját követő ötödik hónap utolsó napjáig (a cégek többségénél jellemzően május 31-ig),összevont (konszolidált) éves beszámoló esetén a mérlegforduló napját követő hatodik hónap utolsó napjáig ad lehetőséget a törvény. A szakmabeliek által megszokott ÁNYK-t (Általános Nyomtatványkitöltő Keretrendszer) egyre több helyen váltják fel az web alapú, felhasználóbarát szolgáltatások (Webes Ügysegéd, OBR, e-SZJA).
Mi változott az új beszámoló feltöltési felületen?
Az OBR a https://e-beszamolo.im.gov.hu/ebekuldes/ felületen érhető el, a rendszer használatához ügyfélkapus regisztrációval kell rendelkezni.
2018.03.22-én döntött az Igazságügyi Minisztérium arról, hogy a beszámoló közzétételét cégkapu jogosultsághoz köti, azonnali hatállyal. Bejelentkezéskor figyelmeztet is a portál, hogy az OBR-en keresztül beadvány - beszámoló, illetve mérleg - alapértelmezetten olyan KAÜ által azonosított felhasználóval nyújtható be, aki az adott cég hivatalos elérhetőségéhez (Cégkapu tárhelyhez) kapcsolattartóként, vagy ügykezelőként hozzáféréssel rendelkezik. Tehát a beszámolók benyújtása fő szabály szerint a cégkapu alá került.
Azonban (egyelőre) az EGYKE-s meghatalmazottaknak továbbra is van lehetőségük arra, hogy a hozzájuk tartozó ügyfelek beszámolóit a saját ügyfélkapujukon küldjék be, csak arra kell figyelniük, hogy az OBR felületen a 34-es pontban a KÜNY tárhely megjelölést válasszák! Bár a cél a Cégkapu jogosultság használata, de a beszámoló cégkapun keresztüli közzétételének előírásához jogszabály(módosítás)ra lenne/lesz szükség. A beszámoló közzétételét ugyanis rendeletek szabályozzák, melyek eddig sem írták elő, hogy a közzétételt a cégjegyzésre jogosultnak kell elvégeznie, elegendő volt csupán az ügyfélkapujával azonosítania magát.
A cégkapu legfontosabb hiányossága az, hogy az ügykezelők szerepét nem lehet szűkíteni, jelenleg az kizárólag teljes jogosultságú lehet. Mivel a beszámolókat nagy számban közzétevő könyvelők általában nem vállalják a cégkapu feletti ingyenes „őrködést”, így az egyébként igencsak bonyolult ügykezelőként való felvételük is kizárt. A vállalkozások vezetői ugyanakkor – a könyvelői tapasztalatok alapján – túlnyomórészt a cégkapu kezelésére és a beszámoló közzétételére is a könyvelőt kérnék fel.
A beszámolófeltöltéshez a korábbinál több adatra van szükség
Az OBR-bejelentkezést követően van lehetőség a beszámoló típusának megfelelő nyomtatvány kiválasztására; a beadvány kitöltése, beszámolók, mérlegek beadása menüpontban. A felület segítségünkre van, a korábbi ÁNYK-ban használt nyomtatvány típusokat megfelelteti az online kitöltéskor kiválasztandó nyomtatványtípussal, így segítve a tájékozódást.
A társaság adószámának kitöltését követően a cégbíróságon bejegyzett hatályos adatokat a program automatikusan lehívja és kitölti, csupán a beszámoló aláírására jogosult tisztségviselők adatait kell kitöltenie a felhasználónak. A beszámoló adatainak megadásakor a korábbi, 15EB nyomtatványról jól ismert adatokat (beszámolási időszak kezdete, benyújtás indoka, pénznem stb.) szükséges felvinni, ebben nincs jelentős változás. A devizás könyvvezetésnél kötelező az értékelésnél alkalmazott árfolyam megadása is, illetve rögzíteni lehet, hogy a beszámoló milyen szektor-specifikus könyvviteli szabályok alapján került összeállításra (pénzintézeti sajátosságok, vagy IFRS szerinti beszámolót készítők köre).
A korábbi ÁNYK-s változathoz képest jóval több adat megadása szükséges a benyújtóra vonatkozó és a beszámolóhoz kapcsolódó egyéb adatok terén is. A beadványt megküldő szervezet adatait, illetve az érintett társaságnál tárgyévben, valamint tárgyévet megelőző két üzleti évben foglalkoztatottak átlagos létszámát is meg kell adni. Utóbbi segítségével egy belső ellenőrzés is végigfut a rendszerben a megfelelő beszámolótípus kiválasztását illetően. A beépített ellenőrzések köre egyre bővül, ez az egyik nagy fejlesztés a rendszerben.
Mérleget és eredménykimutatást nem lehet pdf formátumban feltölteni, ellentétben a korábbi - tapasztalataink szerint a közzétételre széles körben használt - 15EB-05 típusú nyomtatvánnyal. Ezalól a speciális beszámoló formátumok - pl. pénzügyi vállalkozások beszámolója, külföldi vállalkozások magyarországi fióktelepe képeznek - kivételt. Kézi adatbevitel esetén a tévesztések lehetősége és az időráfordítás is megnő. Ennek elkerülése érdekében érdemes a könyvelőszoftverek fejlesztési lehetőségeinek utánajárni, és alkalmassá tenni a rendszert, hogy fájlként legenerálja a mérleget és eredménykimutatást, amely ezután egyszerűen feltölthető az OBR felületre.
Az adatok tételes felvitelének köszönhetően azonnal lefutnak alapvető ellenőrzések, pl. arra vonatkozóan, hogy a mérleg-forrás egyezőség megvalósul-e. Továbbá az E-Beszámoló oldalon történő cégadatok lekérésekor a főlap adatai mellett a mérleg és eredménykimutatás is egyszerű kattintással látható, csak a kiegészítő mellékletet és az alapítói határozatot / taggyűlési jegyzőkönyvet kell pdf-ben letölteni.
Érdemes figyelni rá, hogy az űrlapkitöltő rendszer 20 perc inaktivitást követően kiléptet, és mentés nélkül törli a bevitt adatokat. A részlegesen kitöltött nyomtatvány obr kiterjesztésű fájlként menthető le a saját tárhelyre, folytatáskor ezt a fájlt kell visszatölteni az OBR felületre.
Elektronikusan figyelt cégadatok, összekapcsolódó hatósági adatrendszerek
A beszámoló adatai immár automatikusan összefuttathatók a Cégbírósági adatokkal! Ha például egy vállalat tőkehelyzete tartósan nem rendezett, negatív, akkor ez az információ a beszámoló feltöltésétől kezdve akár azonnal kiszűrésre kerül, és nem csak egy esetleges adóhatósági ellenőrzéskor derül rá fény. Ennek következtében igencsak megugrott a Törvényességi felügyeleti eljárások száma, hisz a tőkevesztés automatikusan kibukik a beszámoló feltöltést követően, az eljárás pedig azonnal kezdeményezhető ebben az esetben.