Az új nemzeti vámtörvény szabályai szerint a jövőben a cél szentesíti az eszközt alapon, ha a vámhatóság több gazdálkodótól is követelhet egy vámterhet, akkor az a társaság fog előtérbe kerülni a hatóság előtt, aki fizetni tud.
A gazdálkodók számára hátrányosan változott az egyetemlegesség tartalma a vám terén
Ez egyetemlegesség kérdése mindig meghatározó volt a vámeljárásban, szabályozása állandóan változott. Jelenleg azért igényel figyelmet ez a terület, mert gazdálkodói oldal számára hátrányos változtatás következett be.
Mit is jelent a vámjogban a vámteher megfizetéséért való egyetemleges felelősség kérdése?
A részletekben nem elveszve, a vámjogszabályok rendelkezései szerint, a vámteher (vám, import áfa) megfizetésére egy vámeljárás során több személyt (természetes és jogi) is, kötelezni lehet. Alapvetően a vámteher megfizetésére kötelezhetőnek tekintjük azt, aki az árut importálta. Ugyanakkor, mivel a vámkezelések vámszolgáltatókon (vámügynök, szállítmányozó, fuvarozó, logisztikai szolgáltató) keresztül történnek, valamint a vámigazgatási folyamatok bonyolultságából adódóan, egy import és export folyamatban fuvarozók, szállítmányozók is részt vehetnek, gyakran előáll olyan helyzet, hogy az importőrön kívüli személyek is fizetésre kötelezhetővé válnak az eljárás során.
A gyakorlatban a vámszolgáltatást nyújtó vámügynökségek vagy szállítmányozók/fuvarozók vannak fokozottan kitéve annak, hogy az importőr helyett vagy mellett, a hatóság fizetésre kötelezheti Őket. Ilyen esetben a kötelezés egyetemlegesen történik és a fizetésre kötelezettek közül bárkitől beszedhetővé válik a köztartozás. Az egyetemlegesség alkalmazása a gyakorlatban azt eredményezi, hogy az esetek döntő többségében a több egyetemleges adós közül az teljesít fizetést, vagy attól inkasszálják le az összeget, aki fizetőképes. Ez gyakran olyan gazdálkodó (vámszolgáltató, szállítmányozó) akinek tevékenysége megköveteli a tartozásmentességet. Az egyetemlegesen kiszabott vámterhet megfizető gazdálkodó, miután kifizette a teljes tartozást, a többi egyetemleges adóssal szemben polgári peres eljárás keretében továbbháríthatja a fizetési kötelezettséget. Korábban ennek a továbbhárításnak az elsődleges jogi alapja a vámhatóságnak az egyetemlegességet alkalmazó határozata volt, mint közjogi jogalap. Elég volt bemutatni a bíróságon a vámhatározatot, nem igényelt további bizonyítást, hogy több személy egyetemleges kötelezéséről van szó, ezért továbbhárítható volt a más helyett megfizetett köztartozás.
Szűkül a lehetőség a más helyett kifizetett vámteher továbbhárítására
A vámtörvény új szabályozásával és annak hatóság általi értelmezésével a továbbhárítás esélyei jelentős mértékben csökkentek, gyakran lehetetlenné váltak.
A 2018. január elsejével életbelépő vámtörvény ugyanis nem teszi kötelezővé a vámhatóság számára, hogy minden potenciális egyetemleges adóst felkutasson és vele szemben is kiszabja a közterhet egyetemlegesen és egyidejűleg. A jogszabály megjelenésével maradtak még kérdések ezen a területen, azonban ezt is eloszlatta a vámhatóság, a napokban kiadott felhívásával, mely szerint „…a vámhatóság az egyetemlegesen keletkezett vámtartozást bármely adós felé közölheti, kötöttség és egyidejű kötelezés nélkül…”.
A szabályozás és annak értelmezése a korábbi szabályozáshoz képest 360 fokos fordulatot jelent, és azokat a gazdálkodókat, akik érintettek lehetnek a vámtartozás egyetemleges fizetésében, kiszolgáltatott helyzetbe hozza.
Hibás a vámjogszabály szűkítő értelmezése
Több oldalról is megközelíthetőek ennek a szabályozásnak a hibái.
A NAV ide vonatkozó felhívásából az állapítható meg, hogy a vámhatóságnak egy vámigazgatási eljárásban nincs arra vonatkozóan jogszabályból eredő „kötöttsége...”, hogy olyan mértékben tisztázza a tényállást, hogy az kiterjedjen a vámteher megfizetésére kötelezhető összes adós felkutatására és velük szemben a vámteher kiszabására. A felhívás ugyan tartalmazza, hogy a vámhatóság megvizsgálja, hogy mely személyeket lehet fizetésre kötelezni, de ezen személyek közül az lesz a preferált, aki biztosítékkal rendelkezik, akinek valamilyen vámengedélye van és az is aki nem áll csőd-felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt.
Összegezve a rendelkezést azt lehet megállapítani, hogy a vámhatóság arra fogja kiszabni a lehetséges jelöltek közül a vámterhet, aki fizetni tud, vagy másként fogalmazva, aki a fennmaradása érdekében fizetni fog. Egyszerű fiskális szempontok fogják azt meghatározni, hogy az egyetemleges adósok közül ki fog határozatot kapni a fizetésről.
Túl azon, hogy álláspontom szerint méltánytalan és a hatóság vámbeszedő hatósági feladatainak tartalmával ellentétes gyakorlat kialakításáról van szó, felmerül továbbá az a kérdés is, hogy ez az értelmezés mennyiben felel meg az EU vámkódex rendelkezéseinek. De a legnagyobb probléma azonban az, hogy megnehezíti, gyakran ki is fogja zárni a más helyett megfizetett vámteher továbbhárításának lehetőségét.
Álláspontom szerint a vámhatóságnak nem csak az a feladata, hogy minden eszközzel szedje be a közterhet, hanem az is, hogy eszközrendszerével – amely jelentősén szélesebb egy gazdálkodó eszközrendszerénél – mindent megtegyen azért, hogy a gazdálkodó a jogszabályok által adott környezetben, kiszámíthatóan, hatékonyan, a jogait minden esetben érvényesíthetően, megfelelően tudjon működni. Lehet, hogy furcsán hangzik, de megítélésem szerint a hatósági jogalkalmazás részét kell hogy képezze az is, hogy a hatóság mindennapi tevékenységével előmozdítsa a gazdálkodók jogszerű igényérvényesítését, egymás közötti kapcsolatuk rendezését. Nem teheti nehezebbé és semmiképpen sem akadályozhatja meg egy hatósági jogalkalmazási gyakorlat azt, hogy a jogszabály által egyetemlegesen megállapítható köztartozást később a fizetést teljesítő ne tudja továbbhárítani, vagy ennek az igénynek az érvényesítése terhesebbé váljon gazdálkodói oldalon.
Miért is válik nehezebbé az új vámszabályozás alapján az egyetemlegesség alapján teljesített fizetés továbbhárítása?
1.A fizetésre kötelezettek körét a hatóság láthatja pontosan
Egyrészről ahogy azt fentiekben már említettem, a jogszabály ismeri a lehetőséget, hogy amennyiben több egyetemleges adós van, akkor a közterhet ne csak egy, hanem mindenki arányosan fizesse meg, vagy amennyiben egy valaki fizette a többiek helyett, akkor azt követelni tudja a többiektől. Erre azonban csak akkor van lehetőség, ha ismertek ezek az adósok. Ezeknek az adósoknak egy ügyben történő beazonosítása, felkutatása nem egyszerű és erre a hatóság sokkal hatékonyabb jogi eszközökkel rendelkezik, mint egy gazdálkodó. Példaként említve: Amennyiben egy árutovábbítási eljárásban a szállítmány nem érkezik meg a rendeltetési helyére, azt nem mutatják be a vámhatóságnak, akkor a szállítmány főkötelezettje (aki garanciát vállalt a vámteherért) fizetésre kötelezetté válik. Vele együtt válna egyetemlegesen kötelezetté mindenki, aki az eltűnésben részt vett, vagy arról tudomása volt, vagy kellett, hogy legyen. Ezeket a személyeket a főkötelezett mellett egyetemlegesen kellene kötelezni a vámteher megfizetésére.
2.Probléma, hogy a fizetésre kötelezettek sorrendje a fizetőképességtől függ
Jelentős akadály az, hogy a vámhatóság még ha ismeri is az egyetemlegesen kötelezhető adósok listáját, akkor sem biztos, hogy mindenkire kiszabja a közterhet, mivel felhívása szerint egyfajta sorrendet fog alkalmazni. A sorrend alkalmazása során el sem fogunk oda jutni, hogy megismerjük a további kötelezetteket, mert a sorrend lényege, hogy az áll elől, aki tud fizetni, és a többiekre már sor sem kerül.
3.Korlátos a fizetésre kötelezettek eszköztára a költségek továbbterhelésére
Ha nem lesz a hatóság arra kötelezve, hogy minden eszközt vegyen igénybe az adósok beazonosítására, akkor a fizetést teljesítő gazdálkodót fogja azzal sújtani, hogy nincs kire hárítani a közterhet. Egy vámigazgatási ügyben a hatóság által foganatosítható cselekményeket, hatósági megkeresések, külföldi vámigazgatástól történő adatszerzések, meghallgatások foganatosítása, kizárólagosan olyan hatósági eszközök, amelyek nem állnak egy gazdálkodó lehetőségére akkor, ha szeretné azt kideríteni, hogy kik azok, akikre jogszerűen háríthatja tovább a fizetési kötelezettséget.
4.Megváltozik a továbbhárítás jogalapja, kiszámíthatatlanabbá válik az igényérvényesítés
Ahogy azt már érintettem a továbbhárítás jogalapja is megváltozik, ugyanis a korábbi közjogi (vámhatározat tartalma) hivatkozás helyett, a felek közötti jogviszonyra (szerződés/szerződésen kívüli) kell majd hivatkozni, ami sokkal kiszámíthatatlanabbá teszi az igényérvényesítést. Nem mindegy, hogy a polgári bíróság előtt azon vitatkozunk majd, hogy van-e vámhatározat és annak mi a tartalma, vagy azon, hogy volt-e szerződésünk valakivel és abból, valamint a szerződéses kapcsolatunk tartalmából levezethető-e a köztartozás továbbhárítása.
A változás a versenyképes vámeljárás, a modern vámjogi megoldások előretörését is kockára teszi
A vámszolgáltatások piaca átalakulóban van. Egyre inkább tért nyer a közvetett vámjogi képviselet, amikor a vámszolgáltató az importőr előtt helyezkedik el a fizetési sorrendben. A modern vámjogi megoldások – amelyek nélkül nem lehet versenyképesen vámkezelni – magukban rejtik annak a kockázatát, hogy a vámteher fizetésére az importőr mellett vagy helyett a vámszolgáltatást nyújtó kerüljön kötelezésre.
A NAV egyetemlegességre vonatkozó felhívásának a megjelenése vegyes érzelmeket váltott ki a vámszolgáltatói szakmában. Volt, aki ezt várta és volt, aki nem. Mindenesetre a vámszolgáltatásokkal érintett gazdálkodók, vámügynökök, szállítmányozók, fuvarozók, vámárukat kezelő logisztikusok kockázata jelentősen növekedett. A jövőben sokkal nagyobb jelentősége lehet annak, hogy a szolgáltatás elvállalása körül milyen tartalmú megállapodásokat kötnek a gazdálkodók, szerződéseik milyen szintű védelmet nyújtanak egy esetleges köztartozás egyetemleges fizetése esetén. Szintén kiemelten fontossá vált, hogy azt a gazdálkodót, akinek szolgáltatást nyújtanak, a lehető legkörültekintőbben térképezzék fel vám és adójogi kockázatok szempontjából is, akár külső szakember igénybevételével.
