Az Európai Bíróságnak címzett legfőbb kérdés
Egy szálloda üzemeltetőjének a vendég által foglaló címén fizetett összeget – abban az esetben, ha a vendég él a foglaló fejében részére biztosított elállási joggal és a szálloda üzemeltető megtartja ezt az összeget – az áfa hatálya alá tartozó foglalási szolgáltatás ellenértékének kell-e tekintetni, vagy pedig az elállásért járó átalányösszegben meghatározott kártérítésnek, amely nem tartozik az áfa hatálya alá.
Az ítélet
A Bíróság első lépésként felelevenítette ítélkezési gyakorlatát, amely alapján a szóban forgó ügylet abban az esetben tartozik az áfa hatálya alá, ha a nyújtott szolgáltatás és a kapott ellenérték között közvetlen kapcsolat áll fenn. Ez abban az esetben van így, ha a fizetett összeg (foglaló) egy egyedileg meghatározható szolgáltatás, tényleges ellenértékét képezi. A konkrét esetben tehát a vendég elállása utána a szolgáltatásnyújtó által megtartott foglaló, abban az esetben lehet áfás ellenérték, ha azzal közvetlen összefüggésben teljesít a szálloda üzemeltetője, egy jól azonosítható szolgáltatást a vendég részére.
A Bíróság úgy ítélte meg, hogy ezek a feltételek az adott esetben nem állnak fenn, mivel a felek közötti jogviszony fennállása általában nem függ a foglaló fizetésétől. A foglaló nem alkotóeleme a szállásadásra vonatkozó szerződésnek, kizárólag a felek szerződési szabadságába tartozó, szabadon választható elem.
A foglaló vendég általi átadása, illetve a szálloda üzemeltető azon kötelezettsége, hogy a szerződés teljesítését lehetővé tegye, nem tekinthető az átadott foglaló fejében teljesített szolgáltatásnak, ami az áfa hatálya alá tartozás szempontjából elengedhetetlen lenne.
A Bíróság szerint, a szerződés tiszteletben tartása és a szerződésben előírt kötelezettség teljesítése nem függ a kártérítéstől, késedelem esetén fizetendő bánatpénztől, illetve zálogtól vagy foglalótól sem, hanem magából a szerződésből következik.
A szálloda üzemeltetője azzal, hogy a foglalást követően teljesíti a megállapodásban rögzített szolgáltatást, nem tesz mást, mint betartja a vendéggel kötött szerződést, azon elvnek megfelelően, miszerint a szerződéseket teljesíteni kell. Ezért e kötelezettség tiszteletben tartása nem minősíthető az átadott foglaló ellenszolgáltatásának.
A fentiekre is figyelemmel, a Bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy az adott esetben, a foglaló címén fizetett összeget, amennyiben a vendég él a részére biztosított elállási joggal, a vendég nem teljesítése (elállása) miatt bekövetkező kár megtérítéseként fizetett, elállásért járó átalány kártérítésnek kell tekinteni. Az ilyen kártérítés pedig, nem áll közvetlen összefüggésben a szálloda üzemeltetője által nyújtott szolgáltatással, így az nem tartozik az áfa hatálya alá.
Következtetések
A fenti ítélet jelentősége természetesen nem korlátozódik a szállodaiparra, az minden esetben releváns lehet, ahol a szolgáltatást nyújtó, az előre átvett összeget a megrendelő elállása esetén megtarthatja. Érintettek lehetnek például a rendezvényszervezők, utazásszervezők, illetve bármely olyan esemény ahol a helyfoglalás fejében foglalót kell letenni, illetve a szerződéstől való elállást bánatpénz fejében gyakorolhatja a megrendelő.
Fontos kiemelni, hogy az a Bíróság az eset eldöntésekor a francia jogból indult ki. A francia jogban – az ítélet szerint – a foglaló fejében, a szerződő félnek joga van a szerződéstől elállni és mentesül a szerződés nem teljesítéséből fakadó jogkövetkezmények alól. A foglaló összege a francia jogban, bármely fél elállása esetén átalány kártérítésnek/kártalanításnak tekintendő.
A magyar polgári jogban elsődlegesen a bánatpénznek van hasonló szerepe. A hivatalos értelmezés szerint, a bánatpénz fejében, a szerződő fél jogot vásárol arra, hogy választása szerint elálljon a szerződéstől. Amennyiben él ezen jogával, úgy nem történik szerződésszegés, hiszen a bánatpénz jogosultja kötelezettséget vállalt arra, hogy a bánatpénz fejében a másik fél szerződésből fakadó kötelezettségeit nem követeli. A bánatpénz, a bánatpénz elfogadójának, a szerződés nem teljesüléséből keletkező kárát hivatott fedezni. Mivel ebben az esetben az elállás jogszerű, így nem kártérítésről, hanem kártalanításról van szó.
A francia jog – az ítéletben vázolt – foglaló fogalma tehát nagyban hasonlít a magyar jog bánatpénz fogalmához.
Az ítélet szempontjából különösen fontos, hogy a bánatpénz elfogadójának tűrési kötelezettségét a jelenlegi hivatalos álláspont és bírósági gyakorlat, hosszú ideje szolgáltatásnyújtásnak kezeli, ami az áfa hatálya alá tartozik. Ennek megfelelően a hazai joggyakorlatban a bánatpénz fizetése áfás lesz.
Kérdéses, hogy az Ítélet tükrében fenntartható-e egy ilyen jogértelmezés? Bár az ítélet foglalóról beszél, a foglaló francia jogban betöltött szerepe, jelentős hasonlóságot mutat a magyar polgári jog bánatpénz fogalmával. Az ítélet tanúsága szerint ugyanis a francia jogban a foglaló - a magyar bánatpénz jogintézményéhez hasonlóan – olyan elállási jogot biztosít, amely az elálló felet teljes mértékben mentesíti a szerződés nem teljesítésének következményei alól. A francia jog szerint tehát a szerződő fél a foglaló adással jogot vásárol, a szerződéstől való elállásra, így ez a jogintézmény nagyban hasonlít a magyar bánatpénz kártalanítás jellegére.
Anélkül, hogy pálcát törnénk az ügyben, annyi mindenképpen leszögezhető, hogy igen nehezen lenne indokolható, a bánatpénz eltérő kezelése, csupán az elnevezéséből fakadó különbség miatt.
A fenti rövid elemzésből is jól látható, hogy az ítélet igen fontos kérdéseket vet fel, amely a szállodaipartól a rendezvényszervezőkig sokakat érinthet. Amennyiben az ítélet a bánatpénzre is alkalmazható, úgy az mindenképpen változást eredményezhet az eddigi joggyakorlatban. Egy esetleges új jogértelmezés, kockázatot, de egyben lehetőséget is jelenthet az érintetteknek.
