Facebook image
Mentés

Lakáshitel támogatás – bővítenék a kedvezményezettek körét!

2014. június 12.-én képviselői indítvány került beterjesztésre, amely számos adótörvényt módosítása között egyben érinti az adómentesen adható munkáltatói lakástámogatás, illetve hiteltörlesztés idén immár többször változtatott szabályozását is.

Jó hír, hogy a jogalkotó ismét a jogok és lehetőségek kiterjesztésével kíván élni, azaz újabb csoportok számára adná meg e kedvezményes lakáshitel támogatás lehetőségét:

Míg korábban csak a hitelintézetek által nyújtott lakáscélú hitelek, illetve munkáltatói kölcsönök esetén volt lehetőség e kedvezményre, a javaslat szerint immár adómentes lesz a pénzügyi vállalkozások által nyújtott lakáscélú hitelek törlesztésének támogatása is. Érdemes talán röviden elidőzni, hogy mely intézmények tartoznak a hitelintézetek és mely intézmények a pénzügyi vállalkozások körébe.
A jogszabály szerint hitelintézetnek minősülnek a bankok, a szakosított hitelintézetek, valamint a részvénytársasági formában, vagy szövetkezeti formában működő szövetkezeti hitelintézetek. Ez alapján eddig is élni lehetett például takarék, vagy hitelszövetkezet, továbbá lakástakarék pénztár által nyújtott lakáscélú hitel esetén is e kedvezménnyel.
A pénzügyi vállalkozások köre a jogszabályokban nincs tételesen felsorolva. Itt csak pár példát szeretnék hozni: ilyenek lehetnek a faktoring cégek, vagy a lízing cégek is. Ez utóbbi esetben fontos azonban kiemelni, hogy a jogalkotó – talán szándéka ellenére is – továbbra is fenntart egy korlátot: csak hitelszerződés estén él a rendelkezés. Tekintettel arra, hogy a pénzügyi lízingszerződés nem tekinthető hitelszerződésnek, így az ún. lakáslízing konstrukciók esetén a lízingdíj finanszírozására ez a konstrukció nem lesz alkalmas.

Másik fontos módosítás, hogy immár lehetőség lesz a törlesztés támogatására akkor is, ha a hitellel érintett lakás már nincs a törlesztő tulajdonában (haszonélvezetében),de hitel még mindig él. Ilyenkor is igazolni kell tudni azonban a méltányolható lakásigénynek való megfelelőséget, melynek több formája is meghatározásra kerül.

Végül egy az egyéni vállalkozásokat érintő kedvező módosítás, hogy immár ők is el fogják tudni számolni költségként a lakáscélú munkáltatói támogatás összegét.

A beterjesztett törvényjavaslat indoklása szerint a magánszemélyeket kedvezően érintő változásokat már 2014. január 1-jétől visszamenőleges hatállyal lehet majd alkalmazni.

    Kapcsolódó bejegyzéseink

    Érdeklik az adó, számviteli és jogi változások?

    Iratkozzon fel hírlevelünkre, és legyen mindig naprakész!

    Feliratkozom