Facebook image
Mentés

Breaking news: Visszamenőleges illeték törölve! A már befizetett illeték visszakérhető!

Az országgyűlés június 14-én elfogadta az egyes törvényeknek a távolléti díj számításával és a közpénzek szabályozásával összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CIII. törvényt.

Ebben sok más mellett módosították az Illetéktörvény 2013. január 1-től hatályos azon átmeneti rendelkezését, amely illetékfizetési kötelezettséget írt elő az ajándékozás időpontjában, vagyis 2012-ben vagy azelőtt még illetékmentesnek számító takarékbetét ajándékozásra is, ha az ajándékozás csak 2013. január 1-jét követően, bejelentéssel vagy más módon jutott az adóhatóság tudomására. A jogszabály most hétvégén került kihirdetésre a Magyar Közlöny 103. számában.

A rendelkezéssel kapcsolatosan korábban a Visszamenőleges adóztatás a láthatáron, reszkessenek a gondatlanok!és a Még egyszer az illeték visszamenőleges adóztatásárólcímű bejegyzésemben már kifejtettem, hogy az, bár ellentétes lehet az Alaptörvénnyel mégis illeték kiszabását írja elő, amennyiben a fenti feltételek teljesülnek. Egyes sajtóorgánumok kikérték a témában az adóhatóság és a Nemzetgazdasági Minisztérium véleményét is, és a megkeresett intézmények megerősítették az álláspontomat.

Úgy tűnik, hogy végül a jogalkotó is észrevette a jogbizonytalanságot és orvosolta a hibát, méghozzá visszamenőleges hatállyal.

Ez a korrekció megoldást jelent azok problémájára is, akikre az adóhatóság már kiszabta a 18 százalékos illetéket, még akkor is, ha nem fellebbeztek a döntés ellen, hanem esetleg már be is fizették az illeték összegét. Jelen módosítás következtében ugyanis azok a takarékbetét ajándékozási ügyletek is egyértelműen illetékmentesek lettek, amelyek a módosítást megelőzően, de már 2013. január 1-je után jutottak az adóhatóság tudomására.

Ilyen esetben, a módosítás következtében a magánszemélyeknek lehetőségük van az adóhatóságtól jogorvoslatot kérni, amelynek keretében az adóhatóságnak az általa korábban kiszabott illetéket törölnie kell, illetve az ilyen jogcímen már befizetett illetékeket vissza kell fizetnie. Hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy ez az eljárás az adózó kérelmére indul, és a kérelmet az elévülési időn belül lehet csak benyújtani.

    Kapcsolódó bejegyzéseink

    Érdeklik az adó, számviteli és jogi változások?

    Iratkozzon fel hírlevelünkre, és legyen mindig naprakész!

    Feliratkozom