Facebook image
Mentés

A könyvelők felelőssége, avagy milyen feladatokat láthat el a könyvelő?

Először is mind a könyvelőnek, mind az ügyfelének tisztában kell lenni a saját szerepkörével, feladataival. Könyvelőnek a számviteli törvény szabályai alapján kell a könyvelést a elvégeznie,  s tisztában kell lennie a rá vonatkozó előírásokkal. Azonban az Ügyfélnek is ki kell vennie a saját részét a számviteli nyilvántartások, a könyvelés elkészítéséből, természetesen a hozzá rendelt felelősségi szinttel.

Nagyon sok múlik azon, hogy az ügyfél mennyire van felkészítve a számára előírt kötelezettségekre, hiszen sok vezető tisztségviselő nem vett részt számviteli oktatáson. Sok esetben az ügyfelek nincsenek tisztában azokkal a feladatokkal, amiket csak ők végezhetnek el. A számviteli törvényben előírt bizonylati rend alapján a könyvelésbe csak jóváhagyott, ellenőrzött számla kerülhet be. A bizonylati rend és fegyelem kialakításában, és a szabályzatok elkészítésében a könyvelőnek nagy szerepe van, hiszen az ügyfél nem feltétlenül ért ehhez a szakterülethez. A befogadott számlák valódiságáért, ezek ellenőrzésért az ügyfél (jellemzően a vezető tisztségviselő) felel. A számlák, bizonyaltok kifizetése, engedélyezése szintén az ügyfél feladatköre. A szerződések, teljesítési igazolások elkészítése, a kimenő számlák szerződés szerinti adattartalmának ellenőrzése, a házipénztár vezetése szintén olyan feladatok melyet az ügyfélnek magának kell elvégeznie.

A könyvelési munka a „hozott anyagok” számviteli törvény szerinti kontírozást, rögzítését jelenti. A könyvelő nagyon fontos feladata, hogy a könyvelésre átadott számlákat ellenőrizze abból a szempontból, hogy azok külsőre megfelelnek-e a számviteli törvényben előírtaknak. A bizonylatok alapján elkészítse a nyilvántartást, a szükséges bevallásokat és adatszolgáltatásokat. A bizonylatok megfelelő nyilvántartása és folyamatos könyvelése bizonylat nélkül nem megy, ha valami nem kerül átadásra az a későbbiekben problémát okozhat. A könyvelő csak bizonylatokból könyvelhet, bemondásra könyvelni nem lehet. A megbízott könyvelő nem írhatja alá a pénztárbizonylatokat, nem vezetheti a vállalkozás pénztárkönyvét, nem engedélyezheti utalásra a bejövő szállítói számlákat.

A könyvelők szempontjából az elsődleges feladat az adatrögzítés során a tájékoztatás és a figyelemfelhívás. A cégvezető figyelmének felhívása a szabálytalan működésre, tájékoztatás a szabálysértés várható következményeiről (ez a könyvelőnek, mint megbízottnak egyik alapkötelezettsége). A másodlagos feladat, hogy meg kell tanítani az ügyfeleket arra, hogy milyen dokumentumokra van szükség, mit kell vezetniük, elkészíteniük.

Jobb, ha mindenki tudomásul veszi, a könyvelő sem tud mindent elsikálni. A könyvelőnek nem feladata a bizonylatok "utólagos gyártása", nem hozhat döntéseket az ügyfelek helyett. Felelősségteljes munkát végezni csak úgy lehet, ha betartjuk a szabályokat, ki-ki a rávonatkozót. A könyvelő tevékenysége nem valósíthat meg bűncselekményt, nem nyújthat segítséget bűncselekmény elkövetéséhez, szándékos magatartás esetében ugyanolyan bűnös, mint aki az elsődleges elkövető.

Amikor az adóhivatal ellenőrzés alá vonja a gazdasági társaságot, és talál valami kivetni valót a nyilvántartásokban, mindig a könyvelő lesz a hibás. Pedig sok esetben a fentebb leírtak tisztázása, a feladatokat megfelelő ismertetése megoldhatná a későbbi problémákat. Amit az ügyfelek néha elvárnak a könyvelőjüktől az irreális, de akkor ezt jelezni kell nekik. A könyvelés elsődlegesen nem tanácsadás, a mérlegképes könyvelő képesítéssel rendelkező személy nem adótanácsadó. Tanácsokat adni csak felelősséggel lehet, vállalni kell a következményeket, és szakértelem nélkül nem célszerű mindenkinek tanácsokat adni, még ha el is várják. Mindenkinek fel kell mérnie, mit tud nyújtani, mit tud bevállalni és felelősségteljesen kell dönteni.

    Kapcsolódó bejegyzéseink

    Érdeklik az adó, számviteli és jogi változások?

    Iratkozzon fel hírlevelünkre, és legyen mindig naprakész!

    Feliratkozom