Mentés

Cafeteria 2014: minden, amit tudni érdemes a béren kívüli juttatásokról

A 2014. évi cafeteriát és az egyes meghatározott juttatásokat érintő legfontosabb adóváltozások nem sokban térnek el a 2013. évi szabályoktól.

Cafeteria 2014 »

Béren kívüli juttatások és az egyes meghatározott juttatások

A cafeteria-rendszer legfontosabb elemei a béren kívüli juttatások, illetve az egyes meghatározott juttatások. Az ezen juttatásokra vonatkozó szabályozás lényegében nem változik.

Béren kívüli juttatások és az egyes meghatározott juttatások adóterhelése

A béren kívüli juttatásokat 16 százalékos személyi jövedelemadó (szja),illetve egészségügyi hozzájárulás (eho) terheli. Az utóbbi kötelezettség mértéke 2014-től marad a 2013-ban bevezetett 14 százalék.

Az egyes meghatározott juttatásokat továbbra is 16 százalék személyi jövedelemadó és 27 százalék egészségügyi hozzájárulás terheli.

A kifizetőt terhelő adó alapja mindkét típusú juttatás esetén változatlanul a juttatás értékének 1,19-szerese.

Módosul az utalvány fogalma

Az egyetlen fontos változás az utalvány fogalmát érinti. A jogalkotó ugyanis egyértelműsíti, hogy az utalvány formájában nyújtott juttatás, ha az visszaváltható, vagy készpénzre váltható, nem minősül utalványnak. Fontos azonban, hogy a visszaváltás lehetősége megmarad azokban az esetekben, amikor a munkáltató az általa bármely okból fel nem használt (a munkavállaló részére ki nem osztott) utalványokat kívánja visszaváltani.

Adómentes juttatások

Lakáscélú támogatás

Fontos változás, hogy a jövőben nemcsak közvetlenül a lakás vásárlásához, hanem a már fennálló hitel törlesztéséhez nyújtott támogatás is adómentes munkáltatói lakáscélú támogatásnak minősülhet meghatározott feltételek teljesülése mellett.

Sporteseményre szóló jegyek, bérletek

A sportról szóló törvény hatálya alá tartozó sporteseményre szóló belépőjegyet, bérletet a jövőben nemcsak sportesemény-szervező tevékenységet folytató szervezetek, hanem más kifizetők, juttatók is adhatnak adómentesen magánszemélyeknek, méghozzá összeghatártól függetlenül.

A béren kívüli juttatások és az egyes meghatározott juttatások köre 2014-ben

Béren kívüli juttatások:

  • a munkáltató tulajdonában, vagyonkezelésében lévő üdülőben nyújtott üdülési szolgáltatás személyenként a minimálbér összegéig;
  • a munkáltató telephelyén működő étkezőhelyen megvalósuló ételfogyasztásból a havi 12 500 Ft-ot meg nem haladó rész;
  • az Erzsébet-utalvány havi 8 000 Ft-ig;
  • az adóévben Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-Kártya)
  1. szálláshely alszámlájára utalt, legfeljebb 225 000 Ft támogatás,
  2. vendéglátás alszámlájára utalt, legfeljebb 150 000 Ft támogatás,
  3. szabadidő alszámlájára utalt, legfeljebb 75 000 Ft támogatás;
  • az iskolakezdési támogatás gyermekenként, tanulónként a minimálbér 30 százalékát meg nem haladó összegben;
  • a munkáltató nevére szóló számlával megvásárolt, kizárólag a munkavállaló helyi utazására szolgáló bérlet formájában juttatott jövedelem;
  • az iskolarendszerű képzési költségéből a minimálbér két és félszeresét meg nem haladó rész, ha a képzés a munkakör betöltéséhez szükséges, vagy egyébként a munkáltató tevékenységével összefüggő szakmai ismeretek megszerzését, bővítését szolgálja.
  • a magánszemély javára átutalt munkáltatói/foglalkoztatói havi hozzájárulásból, törvényben meghatározott feltételekkel
  1. az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztár(ak)ba a minimálbér 50 százalékát,
  2. az önkéntes kölcsönös egészségpénztár(ak)ba/önsegélyező pénztár(ak)ba együttvéve a minimálbér 30 százalékát, illetve
  3. a foglalkoztatói nyugdíj-szolgáltató intézménybe a minimálbér 50 százalékátmeg nem haladó rész.

Egyes meghatározott juttatásnak minősülnek:

  • a hivatali, üzleti utazáshoz kapcsolódó étkezés vagy más szolgáltatás;
  • a kifizető tevékenységének ellátása érdekében biztosított telefonszolgáltatás magáncélú használata címén keletkező jövedelem;
  • a kifizető által magánszemély javára kötött személybiztosítási szerződés alapján kifizető által fizetett adóköteles biztosítási díj;
  • a munkáltató által valamennyi munkavállaló, nyugdíjas volt munkavállaló, ezek és az elhunyt munkavállaló közeli hozzátartozója részére azonos feltételekkel és módon ingyenesen vagy kedvezményesen átadott termék, nyújtott szolgáltatás (kivéve a fogyasztásra kész étel vásárlására jogosító utalvány) révén juttatott adóköteles bevétel, feltéve, hogy a termék megszerzése, illetve a szolgáltatás igénybevétele bármelyikük számára ténylegesen is elérhető;
  • a munkáltató által valamennyi munkavállaló által megismerhető belső szabályzat alapján több munkavállaló, nyugdíjas volt munkavállaló, ezek és az elhunyt munkavállaló közeli hozzátartozója részére, azonos feltételekkel és módon ingyenesen vagy kedvezményesen átadott termék, nyújtott szolgáltatás (kivéve a fogyasztásra kész étel vásárlására jogosító utalvány) révén juttatott adóköteles bevétel;
  • az adóévben reprezentáció és üzleti ajándékok juttatása alapján meghatározott jövedelem;
  • a legfeljebb évi három alkalommal csekély értékű ajándék (minimálbér 10 százalékát meg nem haladó értékű termék, szolgáltatás) révén juttatott adóköteles jövedelem, ha azt a munkáltató a munkavállalójának, nyugdíjas volt munkavállalójának, ezek és az elhunyt munkavállaló közeli hozzátartozójának, továbbá olyan magánszemélynek nyújtja, akinek a kifizetőtől az adóévben nem származik más jövedelme;
  • az olyan ingyenes vagy kedvezményes termék, szolgáltatás révén juttatott adóköteles bevétel, amelynek igénybevételére egyidejűleg több magánszemély jogosult, és a kifizető - jóhiszemű eljárása ellenére - nem képes megállapítani az egyes magánszemélyek által megszerzett jövedelmet, továbbá az egyidejűleg több magánszemély (ideértve az üzleti partnereket is) számára szervezett, ingyenes vagy kedvezményes rendezvénnyel, eseménnyel összefüggésben a kifizető által viselt költség;
  • a kifizető által törvény vagy más jogszabály rendelkezése következtében a magánszemélynek ingyenesen vagy kedvezményesen átadott termék, nyújtott szolgáltatás révén juttatott adóköteles jövedelem;
  • üzletpolitikai (reklám) célú juttatás, amely nem tartozik a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény hatálya alá;
  • az egyes béren kívüli juttatási formáknál meghatározott keretösszeget, illetve az évi 500 000 Ft-os keretösszeget meghaladó juttatás.

A bérköltség alakulása 2014-ben

Azt, hogy a bér és a béren kívüli juttatások terhelésének változásával miként alakul az egyes juttatások költsége abban az esetben, ha a munkáltató nettó 100 egységet szeretne a munkavállalónak juttatni, az alábbi táblázat mutatja be:

Béren kívüli juttatásEgyes meghatározott juttatásokBérköltség 2014
Adóteher35,751,1796,18
Összes munkáltatói teher135,7151,17196,18

    Kapcsolódó bejegyzéseink

    Értesüljön az adóváltozásokról

    hírlevelünkből!

    Feliratkozom
    Weboldalunk sütiket használ annak érdekében, hogy személyre szabott és interaktív módon tudjuk megjeleníteni az Ön számára releváns tartalmainkat. A Weboldalunk használatával Ön elfogadja, hogy az oldal sütiket használ. Kérjük, olvassa el Cookies Szabályzatunkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja blokkolni vagy törölni őket. Tovább