Mentés

Valójában 2,54 Ft lesz a „percadó”!

Mégsem róhatjuk le egy adó adóját! Egyre többször hallani ezt a véleményt a tervek szerint még idén bevezetendő, úgynevezett távközlési szolgáltatási adó kapcsán. Immár köztudott: a nemrég bemutatott Széll Kálmán Terv 2.0 kormányzati programban minden telefonon lebeszélt perc és küldött SMS után 2 Ft-os tételes adó szerepel.

Az adókivetés logikája alapján minden esély megvan arra, hogy a fogyasztókra háruló végső teher valójában 2,54 Ft legyen. A „telefonadóra” ugyanis minden bizonnyal még rárakódik a 27 százalékos általános forgalmi adó is.

Az az ellenvetés, miszerint erre nem kerülhet sor – lévén egy adót terhelnek újabb adóval – meglehetősen gyenge lábakon áll. Hosszú évek óta ugyanis pontosan ez a helyzet a jövedéki adók terén.

Példának vegyük a két leggyakoribb üzemanyagot, a benzint és a gázolajat! A 95-ös benzinnél 124,2 Ft a jövedéki adó mértéke minden egyes liter után, a dieselnél pedig 110,35 Ft (ennek mértéke éppen tavaly év végén emelkedett). Az üzemanyag nagykereskedelmi árával, a szállítási költségekkel és az árréssel együtt a jövedéki adó is a 27 százalékos áfa alapját képezi. Vagyis összességében 157,7, illetve 140,1 Ft-ot tesz ki csak a jövedéki adó egy-egy liternyi üzemanyag esetén.

Ha már itt tartunk: egy liter benzin 450 Ft-os árából mintegy 95-96 Ft-ot tesz ki az áfa, további 124 Ft-ot pedig a jövedéki adó. Összességében tehát a jelenlegi üzemanyagár fele, mintegy 220 Ft tisztán adóteherként jelenik meg.

    Kapcsolódó bejegyzéseink

    Értesüljön az adóváltozásokról

    hírlevelünkből!

    Feliratkozom
    Weboldalunk sütiket használ annak érdekében, hogy személyre szabott és interaktív módon tudjuk megjeleníteni az Ön számára releváns tartalmainkat. A Weboldalunk használatával Ön elfogadja, hogy az oldal sütiket használ. Kérjük, olvassa el Cookies Szabályzatunkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja blokkolni vagy törölni őket. Tovább