Facebook image

Összesen 103 bejegyzés

Számlázóprogramja van? Januártól adatexport lehetőséget kell biztosítania a NAV részére!

Eddig nem kapott komoly visszhangot azon 2015. február 3-án kihirdetett a számla és a nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint az elektronikus formában megőrzött számlák adóhatósági ellenőrzéséről szóló NGM rendelet módosítás, ami 2016. január 1-ei hatálybalépéssel egy újabb funkcióval bővíti azon követelmények listáját, aminek az adózók által alkalmazott számlázóprogramoknak feltétlenül meg kell felelniük.

Tovább

Immateriális javak és tárgyi eszközök leltározása

Az előző bejegyzésben a leltározásról általában írtam. Most nézzük meg az immateriális javak és tárgyi eszközök leltárát, amit a számviteli politikában rögzített időszakonként, legalább 3 évente kell elvégeznie a vállalkozásoknak.

Tovább

A számviteli törvény módosításai II. rész

A legutóbbi blogbejegyzés folytatásaként a mérleg és eredménykimutatás sémák változásait, az osztalék elszámolását és az IFRS-áttéréssel kapcsolatos újdonságokat foglalom össze kicsit részletesebben!

Tovább

2016-tól jelentősen módosul a számviteli törvény

A számviteli törvény legfontosabb változásai között a mérleg- és az eredménykimutatás szerkezetének változását, a rendkívüli tételek törlését, és az osztalékfizetéssel kapcsolatos elszámolások szabályainak módosulását említeném meg.

Tovább

A házipénztár szabályos vezetése II. rész

Az előző bejegyzésemben a házipénztár szabályozásról, a pénzkezelési szabályzat felépítéséről, tartalmáról olvashattak. Most nézzük meg pár a gyakorlatban felmerülő esetet arról, hogy mire kell odafigyelnünk, hogy egy erre irányuló adóvizsgálaton a revizorok mindent rendben találjanak.

Tovább

A házipénztár szabályos vezetése I. rész

A házipénztár szabályos vezetése elengedhetetlen egy vállalkozás számára. Sajnos számos esetben tapasztaljuk, hogy nincs minden rendben. Sokan nincsenek tisztában a házipénztárakat érintő részletes és teljes szabályozással.

Tovább

Számviteli törvényt érintő 2015-ös változások

Az új Ptk. hatálybalépésével a Számviteli törvény már az új Ptk. szerinti pénzügyi lízing fogalmát veszi át. A Ptk. szerinti fogalom alkalmazása azonban számos kérdést vet fel a tartós bérlet és a pénzügyi lízing elhatárolásával kapcsolatban, illetve nem tartalmazza a számviteli elszámoláshoz kapcsolódóan a törlesztőrészletek tőkére és kamatra történő megosztását.

Tovább

Kiemelt témák