Facebook image
Mentés

Lefaragott adófelajánlások – Idén még az eddigi szabályok alapján

A társasági adóból történő adófelajánlási lehetőségek az utóbbi évben több vonalon is szűkültek. Idén januártól nincs lehetőség az előadó-művészeti szervezetek támogatására, a nyári adócsomag elfogadásával pedig megszűnik a társaságiadó-feltöltési kötelezettség, és így a hozzá kapcsolódó adófelajánlás is.

Az elérhető legmagasabb adójóváírás érdekében a legtöbb cég az év végi társaságiadó-feltöltési kötelezettsége teljesítésekor vette igénybe az adófelajánlás intézményét, hiszen ekkor a várható adójának 80 százalékáig felajánlhatta a társasági adóját, és ezzel egyidejűleg a rendelkezéssel 6,5-7,5 százalékos adójóváírásra, adóelőnyre is szert tett

Ezzel szemben az éves társaságiadó-bevallásban történő felajánlás esetén az adójóváírás mértéke már csupán 2,5-2,16 százalék, tehát a társaságiadóelőleg-kiegészítési kötelezettség megszűnésével jelentős összegű adóelőnytől is eleshetnek az adózók.

Hogyan ütemezzük optimálisan a felajánlásokat?

Az előadó-művészeti szervezetek támogathatóságának megszűnését követően a látvány-csapatsport területén működő szervezetek támogatása továbbra is lehetséges, amellyel az adókedvezmény miatt még mindig érdemes élni. Fontos, hogy csak jóváhagyott sportfejlesztési programmal rendelkező szervezetek esetén kapjuk meg a felajánláshoz szükséges támogatási igazolást. 

A jogszabályi rendelkezések biztosítják az adóelőlegből történő felajánlást is, ami szintén az emelt összegű adójóváírásra (6,5 százalék) jogosítja a társaságokat. Jelenleg az adóelőleg 50 százalékáig, jövőre viszont már az adóelőleg 80 százalékáig is felajánlást tehetnek az adózók. Javasolt minél előbb elindítani a felajánlási folyamatot, hiszen még lehetőség van az augusztus-december időszakra vonatkozóan rendelkezni az adóelőlegekről és így erre a támogatási részre magasabb adókedvezményt érhet el a felajánló társaság.

A jövő évtől pedig érdemes már egész évben a havi vagy negyedéves adóelőlegekből megtenni a felajánlásokat a magasabb adókedvezmény érdekében.

A változásokra gyorsan reagáló cégek esetében a jogszabályi rendelkezésekben bekövetkező módosulások döntően nem befolyásolják az adómegtakarítási lehetőséget.

Fontos kiemelni, hogy a nyári adócsomag idén még lehetővé teszi, hogy a társaságok a 2019-es adóévükre továbbra is alkalmazzák a feltöltésre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, mely érdekes lehet az adófelajánlást alkalmazni kívánó társságoknak, mivel ekkor kiegészíthetik az idén felajánlott összeget az éves adófizetési kötelezettségük 80 százalékáig (évközben már csak az 50 százalékáig van lehetőség),és erre a részre is a jelentősen magasabb adókedvezmény mértéket realizálhatják. Ezt egy nyilatkozat benyújtásával tehetik meg az adózók, legkésőbb a feltöltési bevallás benyújtásának határidejéig. Azt fontos előre látni, hogy ehhez a megoldáshoz plusz adminisztráció és a feltöltéshez kapcsolódó fizetési kötelezettség megjelenése is társul.

    Kapcsolódó bejegyzéseink

    Érdeklik az adó, számviteli és jogi változások?

    Iratkozzon fel hírlevelünkre, és legyen mindig naprakész!

    Feliratkozom