Facebook image
Mentés

ECJ: a NAV már bírósági döntés nélkül is visszatérítheti az áfát

Az Európai Bíróság ismét egy magyar vonatkozású áfaügyben döntött, amelynek adaptálása már a magyar parlament elé frissen beterjesztett adócsomagban is megjelent. A testület kimondta, hogy amennyiben az ügylet téves minősítése miatt az értékesítő tévesen hárította át és fizette be az áfát, de annak visszatérítése lehetetlenné válik, úgy a beszerző jogosult az áfa-visszatérítést közvetlenül az adóhatóságnál kezdeményezni.

Építőipar – hibás számlázás miatt esett el a cég az áfa-visszatérítéstől  

A PORR Kft. az M6-os autópálya építésével összefüggésben több társaságtól fogadott be egyenes adózás szerint kiállított számlákat, az áthárított áfát meg is fizette, majd levonásba helyezte az áfaösszeget. Az adóhatóság utólagos adóellenőrzés keretében azonban megállapította, hogy a számlákon szereplő gazdasági ügyletek építőipari főtevékenységhez kapcsolódnak, így a magyar jogszabályoknak megfelelően ezeket a számlákat a fordított adózási eljárás szerint áfa feltüntetése nélkül kellett volna kiállítani. Az adóhatóság nem vitatta a teljesített ügyletek megvalósulását, de megítélése szerint a számlázási hibák nem mentesítik az adózót a jogkövetkezmények alól, mivel lehetőség lett volna a szóban forgó számlák helyesbítésére. Az adóhatóság nem rendelkezett a tévesen megfizetett adó visszatérítéséről a számlabefogadó javára, holott a számlakibocsátó a számlák áfatartalmát a költségvetésbe befizette.

Az adóhatóság döntését vitató adózó szerint az alábbiak miatt lehetetlenült el számára az adólevonási jog gyakorlásának lehetősége:

  • Az adóhatóság nem tett eleget az annak vizsgálatára irányuló kötelezettségének, hogy az alapügyben érintett számlakibocsátók megfizették e az áfát, és hogy e számlakibocsátóknak ténylegesen volt e lehetőségük a számlák helyesbítésére
  • Az adóhatóság által hivatkozott számlahelyesbítés valószínűsíthetően kizárt, mivel a bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés folytán beállt az önrevízió tilalma. 

Az áfacsapdára a magyar bíróság kereste a megoldást

Elviekben a tévedésből áfás számlát befogadó, szolgáltatást igénybevevő fél polgári jogi keresetet indíthat az e számlákat kibocsátó szolgáltatásnyújtókkal szemben a jogalap nélkül megfizetett összeg megtérítése iránt. Ezek a szolgáltatásnyújtók kérhetik az adóhatóságtól az általuk jogalap nélkül megfizetett áfa visszatérítését. Az adott esetben azonban a szolgáltatásnyújtó már fizetésképtelenségi eljárás alatt állt, így a felszámított áfának a szolgáltatást igénybe vevő felé való visszatérítése ellehetetlenült. A magyar bíróság álláspontja szerint az ügyben az adóhatóságnak vizsgálnia kellett volna, hogy a számlakibocsátók képesek e a tévesen megfizetett áfa felperes javára történő visszafizetésére, illetve az összegek visszakövetelésére az adóhatóságtól. Arra tekintettel, hogy az adóellenőrzés megindult – ami megakadályozta a felperest abban, hogy bármilyen önrevíziót folytasson le –, az adóhatóságnak kellett volna rendeznie a helyzetet. Ezért a bíróság arra kereste a választ, hogy közigazgatási peres eljárásban vagy az adóhatóság előtt új eljárás keretében kell lehetővé tenni a felperes számára, hogy a jogalap nélkül megfizetett áfához hozzájusson.

Az áfalevonási jog gyakorlása nem korlátozható

Az Európai Bíróság alapvetően az áfalevonási jog kérdéskörét vizsgálta az ügy kapcsán. Az ítéletében kiemelte, hogy az adólevonások rendszerének az a célja, hogy az adóalanyt teljes egészében mentesítse valamennyi gazdasági tevékenysége keretében fizetendő vagy megfizetett Héa terhe alól. Emiatt az adózónak nem szükséges a Héa-irányelv formai követelményei szerint kiállított számlával rendelkeznie ahhoz, hogy adólevonási jogát gyakorolhassa. Kizárólag az érintett tagállam által a Héa-irányelvben meghatározott formai követelményeknek kell eleget tennie. 

Az Európai Bíróság szerint: 

  • a PORR Kft. a magyar jog alapján nem teljesítette a fordított adózási eljárás anyagi jogi követelményét (a szolgáltatás címzettjeként közvetlenül kellett volna az áfát megfizetnie), 
  • így az általa a szolgáltatásnyújtók részére megfizetett áfa adójogi értelemben nem minősül fizetendő adónak,
  • a levonási jog gyakorlása ugyanakkor kizárólag a fizetendő adóra korlátozódik.

Így a társaság nem hivatkozhat az említett áfa levonásához való jogra. 

Ugyanakkor mivel a levonásra vonatkozó jogosultság a Héa-rendszer elválaszthatatlan része és főszabály szerint nem korlátozható, így az arányosság, adósemlegesség és a tényleges érvényesülés elve szükségessé teszi, hogy az érintett termék beszerzője a visszatérítés iránti kérelmével közvetlenül az adóhatósághoz forduljon. 

Bár a döntés szerint az adóhatóság nem köteles vizsgálni, hogy a fordított adózás alkalmazásának elmulasztása miatt a jogalap nélkül beszedett, az adóhatóság részére befizetett áfát az értékesítő vissza tudja-e téríteni a beszerzőnek, a visszatérítés lehetetlensége esetén a beszerző közvetlenül az adóhatóságtól kérheti a visszatérítést.Az Európai Bíróság korábbi áfadöntéséhez hasonlóan ismét megerősítette a helytelenül megválasztott adózási módból fakadó jogkövetkezmények eljárási metódusát. A tévesen felszámított áfa közvetlenül, külön bírósági eljárás lefolytatása nélkül az adóhatóság által visszatérítendő, amikor a tévesen megfizetett adó visszatérítése az adóalanytól lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé válik.

A közvetlen adóhatósági áfa-visszatérítési opció az adócsomag része 

Üdvözítő, hogy a frissen benyújtott jogharmonizációs adócsomag javaslat máris külön nevesítené az Áfa-törvény XX. fejezetében az ún. „különös adó-visszatérítés” jogintézményét. Eszerint a jövőben a fenti esetekben közvetlenül az adóhatóságnál lenne előterjeszthető az adóvisszatérítési igény írásban, legkésőbb 6 hónappal az adómegállapításhoz való jog elévülését megelőzően, de akár adóhatósági ellenőrzés során is. Ennek köszönhetően a magyar adóhatóság gyakorlatába így hamar beépülhet az eljárás és a jövőben hosszadalmas jogi procedúra nélkül sikerül hasonló esetekben visszatéríttetni a tévesen áthárított áfát.

    Kapcsolódó bejegyzéseink

    Érdeklik az adó, számviteli és jogi változások?

    Iratkozzon fel hírlevelünkre, és legyen mindig naprakész!

    Feliratkozom