Mentés

EBA: Innováció és funkcionalitás

Az OrthoGraph Kft. és a Duna Elektronika Kft. kimagasló szereplői a magyar IT-piacnak, s most mind a ketten megmérettetik magukat az EBA nemzetközi versenyén.

A Duna Elektronika Kft. ügyvezető igazgatója, Freed Peter úgy érzi, végre elérkezett az idő ahhoz, hogy egy nemzetközi versenyben is megmérettessék magukat; az elmúlt évek munkájának hála, a vállalat fontos mérföldkövön van túl. Az EBA nyújtotta rangos elismerés egyrészt munkatársaik munkájának lehet elismerése, másrészt a vezetés számára is jó visszajelzés arra vonatkozóan, hogy a neves szakemberekből álló zsűri hogyan vélekedik stratégiájukról és filozófiájukról, egyúttal az elismerés értéke üzletileg is jól lefordítható.

Kiemelt jelentőséggel bír számukra a vállalkozói szellem, ugyanakkor ügyfeleikkel különösen jó kapcsolatot ápolnak, és figyelembe vesznek minden véleményt, amelyeket szinte kivétel nélkül arra fordítanak, hogy még jobbá váljanak. Ezek a visszajelzések biztosítják számukra a folyamatos megújulás és változás lehetőségét.

Az OrthoGraph Kft.-hez hasonlóan a Duna Elektronika Kft. is elengedhetetlennek tartja a jó csapatmunkát és egy jól működő cégkultúra kialakítását. Értékelik a munkatársak hűségét és igyekeznek folyamatos fejlődési lehetőséget is biztosítani számukra, hiszen az ilyen egyéniségek határozzák meg és viszik előre folyamatosan a cég fejlődését is.

Tóth László, az OrthoGraph Kft. ügyvezető igazgatója büszke a magyar startupként elért sikerekre, amit szeretnének egy nemzetközi megmérettetésen is megmutatni. Úgy véli, ez bátorító példa azoknak, akik ellentétben velük, még nem léptek ki a nemzetközi piacra. Nem csak az innovatív gondolkodás fontos, de a termék funkcionalitása is, az OrthoGraph eszerint tervezi meg piaci pozícióját, emellett az üzleti modellt tekintve is előre megtervezett úton haladnak a kitűzött cél felé. Kezdetben kérdéses volt, hogy a magasan pozícionált termékáruk az AppStore-ban megállja-e a helyét, de az átgondolt stratégiának köszönhetően a piac (mára már több, mint 4 500 felhasználó) visszaigazolta, hogy helyesen terveztek. Véleményük szerint egy-egy elismerés értéke üzletileg is lefordítható, hiszen ha egy rangos, szakmailag elismert zsűri pozitívan minősít, az egyértelmű sikerüzenet a felhasználók és partnerek felé is, de a cég fejlődését tekintve is elengedhetetlen. A vállalkozói szellem legfontosabb ismérve a nem lankadó kíváncsiság, a legjobbat és a leghasznosabbat kell fürkészni folyamatosan. Kiemelt szerepe van a csapatmunkának is, fontosnak tartják, hogy a cég minden alkalmazottja egyaránt sajátjának érezze a céget és a maga területén a legjobbként akarjon bizonyítani, hiszen ilyen megközelítés mellett a cég bármely tagja sokszor olyan lényegi javaslattal állhat elő, amely stratégiailag előreviszi az elképzeléseket.

Tóth László, az OrthoGraph Kft. ügyvezető igazgatójánakelmondása szerint ma még kevés produktív, üzleti szoftvert lehet találni tablet-készülékekre, ennek oka, hogy ezek mind gyártói, mind felhasználói szempontból inkább a játékszer, az okos asszisztens elbírálás alá esnek. Az OrthoGraph ezzel szemben napi szintű felhasználásra alkalmas szoftvert tudott készíteni professzionális ingatlanfelmérők számára, valamint az építőipar minden egyéb területére is. Fontos, hogy nemcsak a szoftver funkcionalitása professzionális, hanem az ehhez épített üzleti modell és terméktámogatás is. A kitörési ponttal kapcsolatban úgy gondolják, már eléggé ismert és bizonyított a termék az AppStore-on keresztüli értékesítés kapcsán, így most egy következő fázisba szeretnének lépni, amely során a professzionális terméket szakmai viszonteladói hálózaton keresztül is értékesíteni fogják. Ez két fontos szempont miatt elengedhetetlen: ügyfeleik elvárják, hogy professzionális szolgáltatásokat is vásárolhassanak a szoftverhez – pl. tréning, szakmai felügyelet, helyi terméktámogatás –, valamint a termék árszintjének emelése mellett egy olyan üzleti hálózat építhető fel, ami a vevők számára még mindig elfogadható, elérhető árszintet képvisel. A kompetenciákat illetően kiemelten fontos számukra, a kreatív gondolkodásmód, azaz hogy ne sablonokat kövessenek, hanem az utat írják. A vállalkozás ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a vállalkozásfejlesztés tekintetében kampányszerűen, alvállalkozókkal erősítve adnak ki új jelentős fejlesztéseket, másrészről tudásbázist tartanak házon belül, amellyel az elkészült fejlesztéseket tudják finomítani. Ezen felül saját erőből a terméktámogatáson kívül hosszú távú, a rendszer alapjait érintő fejlesztéseket és optimalizálást is végeznek. Az iparági növekedést tekintve azzal számolnak, hogy az egyre szélesebb körű felhasználói bázisnak, illetőleg termékük üzleti alaptevékenységet segítő eszköz voltának köszönhetően több helyi értékű növekedést tudnak elérni 3 éven belül. Az új, partneri hálózat-alapú értékesítési modellel a tervek szerint proaktív salest tudnak majd megvalósítani, amely során a kevésbé érdeklődő, de az igényt felismerő felhasználóknak egy jóval jelentősebb bázisát lehet majd elérni. Ennek alapján jelentős forgalomnövekedésre számítanak az elkövetkező három évben.

Célközönségüket tekintve magyar felhasználóik száma alacsony, ettől azonban még fontosnak érzik, hogy magyar termékkel is tudjanak szolgálni magyar felhasználóik számára. Legerősebb piacaik Amerika, Németország és Anglia. A jövőben partnerek bevonásával webes szolgáltatásokat is szeretnének indítani.

A Duna Elektronika Kft. ügyvezető igazgatója, Freed Peter elmondása alapján az értékesítési modell fejlesztését három éve fejezték be, ennek eredményessége ma már jól látható. Szakembereiket folyamatosan képzik, hiszen az informatika folyamatosan változó és megújuló piac, igyekeznek ehhez mind jobban igazodni.

A cég struktúráját és hatékonyságát folyamatosan monitorozzák, így bármikor fejleszthetnek, amikor csak szükségessé válik. Egyértelműen a core-kompetenciák a legfontosobbak számukra, saját bevallásuk szerint is ezekben a legjobbak. Bevételeik legnagyobb részét az IT-infrastruktúra-építés és a szolgáltatás teszi ki. A kiemelt területek kezelésének tekintetében elmondható, hogy ahol növekedést várnak, oda erőforrást és költségeket is terveznek. Ide általában a nagy szaktudást igénylő rendszerintegrációs feladatok tartoznak, úgymint adatközpontok építése, és felhő szolgáltatás. Elsősorban a szaktudást bővítik a minőség javítása érdekében, illetve a megszerzett know-how-t dolgozzák fel és implementálják.

Várakozásaik szerint a hardverpiacon 1-3 százalékos növekedéssel lehet majd számolni, míg a szolgáltatási piacon folyamatos csökkenés figyelhető meg. A piaci körülmények ellenére is nagy, évi 25 százalékos növekedéssel számolnak az elkövetkező három évben. Idén minden valószínűség szerint a 30 százalékos növekedést is elérik, hiszen jelenleg 25 százaléknál tartanak. A célközönség megoszlásának tekintetében elmondható, hogy ügyfeleik 95 százaléka multinacionális cégek magyarországi leányvállalata, a maradék 5 százalékot magyar tulajdonú cégek és néhány állami cég teszi ki. Organikus növekedésre törekszenek az elkövetkező években is, szeretnék megduplázni 2013-as forgalmukat. Freed Peter szerint míg a gyártók az akvirálás stratégiáját használják azokon a piacokon, ahol növekedni szeretnének, az integrátorcégek, mint a Duna Elektronika Kft., inkább organikus alapokon nőnek Magyarországon.

    Kapcsolódó bejegyzéseink

    Értesüljön az adóváltozásokról

    hírlevelünkből!

    Feliratkozom
    Weboldalunk sütiket használ annak érdekében, hogy személyre szabott és interaktív módon tudjuk megjeleníteni az Ön számára releváns tartalmainkat. A Weboldalunk használatával Ön elfogadja, hogy az oldal sütiket használ. Kérjük, olvassa el Cookies Szabályzatunkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja blokkolni vagy törölni őket. Tovább