Mentés

Adóbevallás söralátéten

Azon magánszemélyek, akik számára a munkáltató nem vállalta a személyi jövedelemadó bevallás (szja bevallás) elkészítését, illetve akik a szja bevallásukat nem az adóhatósággal szeretnék elkészíttetni, két lehetőségük van.

Vagy a klasszikusnak tekinthető 1353-as adóbevallást, vagy a 1353ADÓNYILATKOZATot, leánykori nevén, „söralátétet” töltik ki. Jelen bejegyzésünkben ezen utóbbival kapcsolatban szeretnénk egy rövid összefoglalást adni, hogy ki és mikor választhatja ezen bevallási formát.

Az adónyilatkozatunkat, a klasszikus adóbevalláshoz hasonlóan május 20-áig kell kitölteni, és megküldeni az adóhatóságnak. Szerencsére még van időnk a bevallási határidőig, azonban már most érdemes végiggondolni, hogy jogosultak vagyunk-e, és ha igen szeretnénk-e adónkat adónyilatkozaton keresztül bevallani, amit az 1353ADÓNYILATKOZAT számú adónyilatkozaton kell megtenni.

Milyen esetben választható az adó bevallása az adónyilatkozaton?

Fontos szabály, hogy kizárólag belföldi illetőséggel rendelkező magánszemély nyújthat be ilyen típusú adóbevallást és csakis abban az esetben, amennyiben nincs külföldről származó jövedelme. Továbbá fontos, hogy csak olyan munkáltatótól, kifizetőtől származhat jövedelmünk, aki az adóelőleget az év során megállapította, és levonta. Vagyis már itt az első körben kiesnek azok, akiknek a jövedelmük után saját maguknak kell az adót megállapítani és befizetni. További fontos szabály, hogy a ténylegesen fizetendő adónk, és a munkáltató által már levont adó különbözete nem haladhatja meg az 1 000 Ft-ot.

A választás feltétele az is, hogy az év során tételes költségelszámolással költséget nem számoltunk el, azonban ha csak a 10 százalékos költséghányad alapján számoltunk el költséget, abban az esetben jogosultak vagyunk a benyújtásra.

Szerencsére a törvény nem zárja ki azokat, akik éltek a családi adókedvezménnyel, azonban náluk figyelni kell pár dologra. Így például csak azok élhetnek ezzel a lehetőséggel, akik a családi adókedvezményüket nem osztják meg. Azok a családosok választhatják ezen adóbevallási formát, akik év közben egy időben nem dolgoztak több munkáltatónál. Ezek alapján a másodállásban is dolgozók nem választhatják ezen adóbevallási formát.

Azok, akik év közben éltek a családi kedvezménnyel, azonban munkahelyet váltottak, abban az esetben választhatják csak az adónyilatkozatot, amennyiben a korábbi munkáltatótól kapott igazolást átadják az új munkáltatójuknak, és az érvényesíthető családi kedvezmény összege megegyezik az év során a munkáltatóknál figyelembe vett családi kedvezménnyel. Így sajnos a törvény szerint nem jogosultak azok az adónyilatkozat keretében az adóbevallásra, akik utólagosan szeretnék érvényesíteni a családi kedvezményt.

Kiesnek a körből az egyéni vállalkozók, az EKHO-t választók, és azok is, akik fizető-vendéglátó tevékenységükre vonatkozóan tételes átalányadózást választottak.

Ezen felül azoknak sincs lehetősége a „söralátét” benyújtására, akiknek ingatlan, vagy vagyoni értékű jog átruházásából, ellenőrzött tőkepiaci ügyletből származik jövedelme, illetve 2013-ban kaptak osztalékká nem váló osztalékelőleget, vagy a jóváhagyott osztalék adójával szemben a 2013-at megelőzően felvett osztalékelőlegből levont adót számoltak el. Továbbá azok sem élhetnek ezen választás lehetőségével, akik olyan jövedelmet szereztek, ami után az egészségügyi hozzájárulást (EHO) saját maguknak kellett megfizetni.

Ezek alapján úgy tűnhet, hogy sok feltétel van, amelynek meg kell felelni, hogy  a „söralátéten” keresztül lehessen benyújtani a bevallást, azonban azok, akik az év során kizárólag munkaviszonyukból szereztek jövedelmet és ahol a munkáltató annak rendje és módja szerint levonta az adóelőleget, nyugodtan választhatják ezen formát is éves adójuk rendezésére.

    Kapcsolódó bejegyzéseink

    Értesüljön az adóváltozásokról

    hírlevelünkből!

    Feliratkozom
    Weboldalunk sütiket használ annak érdekében, hogy személyre szabott és interaktív módon tudjuk megjeleníteni az Ön számára releváns tartalmainkat. A Weboldalunk használatával Ön elfogadja, hogy az oldal sütiket használ. Kérjük, olvassa el Cookies Szabályzatunkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja blokkolni vagy törölni őket. Tovább