Mentés

Mobiltelefonok, integrált áramkörű eszközök fordított adózása – mikor?

A napokban derült ki, hogy április 1-jén mégsem lép hatályba a fordított adózás a sertéságazat és egyes takarmányok tekintetében. Felmerül a kérdés, hogy melyik ágazat következik. Mivel a legtöbb áfa szabály az EU-ban egységes, a fordított adózással kapcsolatos változásokat is Brüsszelből érdemes várni.

A Bizottság egy 2009-es javaslatában a mobiltelefonok, az integrált áramkörű eszközök, a parfümök, a nemesfémek, illetve az üvegházhatású gázok kereskedelmét javasolta bevonni a fordított adózás hatálya alá. 2010-ben az üvegházhatású gázok vonatkozásában a javaslatból döntés született, és idén valószínűleg a többi termékre is bevezetik a fordított adózást.

A fordított adózás lényege és értéke

A főszabály szerint az értékesítő áfát hárít át a vevőre, majd a számlán szereplő áfát az eladó megfizeti, a vevő pedig levonja. A legelterjedtebb áfacsalások úgy történnek, hogy az eladó nem fizeti meg az adót, a vevő pedig levonja azt, tetemes bevételkiesést okozva ezzel a tagállamok adóhatóságainak. Utóbbiak, a brüsszeli döntéshozókkal együtt az ilyen visszaélések leghatékonyabb ellenszerét a fordított adózásban látják: a fordított adózás alá vont ügyleteknél az eladó áfát nem  tartalmazó számlát állít ki, mert az adófizetésre a vevő kötelezett (a vevő adólevonási joga továbbra is megmarad). Mivel ezekben az esetekben az adófizetés és az adólevonás is a vevőnél van, az áfa levonásba helyezése vagy visszaigénylése és meg nem fizetése gyakorlatilag kizárt – vagy pontosabban: hatalmas a lebukás kockázata.

A fordított adózás bizonyítottan képes felszámolni a visszaéléseket és az áfacsalásokat: a hulladékkereskedelem, az építőipari szolgáltatások évekkel ezelőtti, de még csak tavaly júliustól érvényes, a legfontosabb mezőgazdasági termékek fordított adózás alá vonása is a korábban az ágazatban megtelepedett csalók tömeges és gyors eltűnését eredményezte. Az áfával kapcsolatos visszaélések elleni „csodafegyverrel” tehát sorozatban lő a NAV, a következő célpont pedig valószínűleg a Bizottság 2009-es javaslatában is szereplő négy termék lesz.

Mobiltelefonok, az integrált áramkörű eszközök

Az javaslat a következőképpen határozta meg a fordított adózás alá vonandó termékeket:

  1. mobiltelefonok, azaz olyan eszközök, amelyeket engedélyezett hálózatokhoz kapcsolódó használatra készítettek vagy alakítottak ki, és meghatározott frekvenciákon működtetnek, függetlenül attól, hogy van-e további felhasználási lehetőségük;
  2. integrált áramkörű eszközök, úgy mint mikroprocesszorok és központi egységek a végtermékbe való beépítés előtti állapotukban.

A javaslat eredeti célja az volt, hogy a tagállamok 2014. szeptember 31-ig, legalább két évre vezessék be és alkalmazzák a fordított adózást. A hangsúly a tagállamok közös akciójának összehangoltságán, illetve a kezdeményezés tesztjellegén volt.

Gyűlnek a felhők

Tavaly júniusban Hollandiában bevezették a fenti két termékcsoportra a belföldi fordított adózást – 10 000 euró összérték fölött (az egy megrendeléshez tartozó számláknál az összértéket kell figyelembe venni). Mivel más tagállam (egyelőre) nem követte a hollandok példáját, a holland csalók valószínűleg a többi államban tudják folytatni tevékenységüket – emiatt is javasolta a Bizottság az ilyen akciók összehangolását.

Ha nem születik meg időben a brüsszeli döntés a mobiltelefonok és az integrált áramkörű eszközök fordított adózás alá vonásáról, a tagállamok egyesével, „fájdalomtűrő” képességük függvényében fogják azt bevezetni. Nem az a kérdés, lesz-e nálunk is fordított áfázás ezekre a termékekre, hanem az, hogy mikor.

Az első dominó eldőlt.

    Kapcsolódó bejegyzéseink

    Kérjük, töltse ki kérdőívünket, 

    ossza meg velünk tapasztalatait néhány kattintással.

    Munkaügyi kérdőív - kitöltöm
    Weboldalunk sütiket használ annak érdekében, hogy személyre szabott és interaktív módon tudjuk megjeleníteni az Ön számára releváns tartalmainkat. A Weboldalunk használatával Ön elfogadja, hogy az oldal sütiket használ. Kérjük, olvassa el Cookies Szabályzatunkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja blokkolni vagy törölni őket. Tovább