Facebook image
Mentés

Túl szépnek tűnt: adóváltozások a táncparketten

Az elmúlt hónap bőven hozott izgalmakat a vállalkozások számára. A gazdálkodók arra próbáltak választ kapni, hogy az előttük zajló táncparketten a jogalkotó merre lép és az mit fog jelenteni számukra. Lefagyott a hangulat a nézőtéren, amikor a két csomag együttes hatását lefordították saját vállalkozásuk nyelvére. Némileg fellélegeztek, amikor az egyik hírportál közölte, hogy az iparűzési adó és cafeteria-változások mégsem lépnek életbe. Aztán múlt hét végén az Országgyűlés elé kerültek a két csomagot a jogszabályok nyelvére lefordító javaslatok. A hangulat ismét nem lett fényes, de talán kevéssé borús, mint a kezdetekkor. Az előadásnak még nincs vége, de már most több figurát sikerült bemutatni. A kérdés csak az, hogy a készülő műsorszám rumba, keringő vagy éppen csárdás.

Iparűzési adó

Az eredeti bejelentésről készített bejegyzésünkben már hangsúlyoztuk, hogy ezek a változások (az árbevétel legfeljebb 80 százaléka erejéig számolható el az eladott áruk beszerzési értéke, valamint a közvetített szolgáltatások értéke együttesen) főleg a nagykereskedelmi vállalkozásokat fogják érinteni, szemben a korábbi kiskereskedelmet sújtó ágazati különadóval. Persze aggódhattak azok a kiskereskedők is, akik eredményüket módszeresen nulla közelire hozták ki, mivel náluk a költségek között az eladott áruk beszerzési értéke messze felülreprezentált volt. A szakma jelezte, hogy probléma lehet azokkal a nagykereskedő cégekkel, akik az új szabályok hatálya alá kerülnek, mivel többeknek lehetősége lesz arra, hogy tevékenységüket a határon túlról szervezzék meg. Könnyen belátható, hogy e változás nemcsak az iparűzési adó, de több más adóbevétel csökkenését is eredményezheti.

Ezért üdvözöltük azokat a híreket, hogy e változások mégsem lépnek hatályba. A beterjesztett törvényjavaslat rácáfolt, illetve változtatott a korábbiakon. Az új tervek szerint nem kell az új elképzelésekkel számolniuk az 500 millió Ft alatti árbevételű cégeknek, továbbá magasabb (85 százalék) a megtűrt mérték 500 millió és 20 milliárd Ft között. A 80 milliárd Ft-ig terjedő sávban ez az érték 75 százalék, míg e felett már csak 70 százalék.

Mit jelent ez? Az ágazati különadóhoz hasonlóan a jogalkotó nem preferálja a nagyvállalkozásokat, de ami ennél is érdekesebb, sújtja azokat a kereskedő cégeket, amelyek kisebb árréssel dolgoznak! A nyilvánosan elérhető beszámolók számait áttekintve kiderült, hogy e javaslat beterjesztése hidegzuhanyként érhetett egyes kiskereskedelmi láncokat is. A legnagyobb vesztes 700 millió Ft-ot meghaladó iparűzési adó ráfordítás növekedéssel kalkulálhat 2 százalékos adókulcsot feltételezve! Ez a társaság az eredeti szabályok alapján is hátrányt lett volna kénytelen elszámolni, azonban diszkont versenytársai csak most kerültek be a vesztesek közé. A már ismert okok miatt a magyar tulajdonú láncokat kevéssé érintik a rendelkezések, azonban a 2011. évi számok alapján az egyik legnagyobb külföldi tulajdonban lévő lánc a magas árrése miatt nem lesz kénytelen további ráfordítással kalkulálni.

Az iparűzésiadó-módosítás hatása

 (millió forint)TescoSparLidlAuchan*MetroPenny MarketAldi
Értékesítés nettó árbevétele 2011612 654334 885186 500304 678,9165 716,5141 984,856 952,3
Eladott áruk beszerzési értéke és az eladott (közvetített) szolgáltatások értéke 2011437 623222 850145 277253 127,7137 684,2111 693,544 004,4
A 2011. évi beszámoló adatai alapján meghatározott iparűzési adó alap a 2012-es szabályok szerint175 031112 03541 22351 551,228 03,330 291,312 947,9
A 2011. évi beszámoló adatai alapján meghatározott iparűzési adó a 2012-es szabályok szerint3 500,62 240,7824,51 031560,6605,8259
a 2011. évi beszámoló adatai alapján meghatározott iparűzési adó alap a 2013-as szabályok szerint182 651,6112 03551 370,785 787,644 098,137 862,313 785
A 2011. évi beszámoló adatai alapján meghatározott iparűzési adó a 2013. szabályok szerint3 6532 240,71 027,41 715,8882757,2275,7
Iparűzési adó növekedés152,40203684,7321,3151,416,7

Az Auchan adatok tartalmazzák a Cora 2011-es adatait is

Az iparűzési adó és adóalap meghatározása során csak az árbevételi, elábé és közvetített szolgáltatás adatokat vettük figyelembe

A fenti táblázat számai után persze elgondolkodtató, hogy ugyanezen társaságok mekkora ágazati különadó fizetési kötelezettség alól mentesülnek a 2011-es számokat alapul véve. Mindezek alapján megállapítható, hogy ezek a cégek összességében nyertesnek tekinthetők. Az eredmény egyértelmű: a korábbi viszonylag szűk adóalanyi kört kiterjeszti a jogalkotó.

Az ágazati különadó mértéke

 (millió forint)TescoSparLidlAuchan*MetroPenny MarketAldi
Értékesítés nettó árbevétele 2011612 654334 885186 500304 678,9165 716,5141 984,856 952,3
Ágazati különadó13 125,96 181,62 4725 426,51 952,41 359,1137,3

Mindezek a szabályok akár az árpolitika, ezen belül is a csoporton belüli árazás, a transzferárazás átgondolására késztethetik a vállalkozásokat annak érdekében, hogy az árrés mértéke növekedjen, de ezzel párhuzamosan nem kizárható a törekvés, hogy a társasági adó alapját más módszerekkel csökkentsék.

Cafeteria

A cafeteria terén tervezett változtatások, amelyek a kapcsolódó százalékos mértékű EHO kulcsát növelték volna 10-ről 27 százalékra, jelentősen befolyásolták volna részben a cafeteriarendszer jövőjét - melynek átalakítására a kormányzat az utóbbi időben jelentős energiákat fordított -, részben pedig a munkavállalók hangulatát - akik valószínűsíthetően a vesztesei lettek volna a tehernövekedésnek, hiszen a munkaadók már nem feltétlenül akarták volna ennek terhét is magukra vállalni a jelenlegi gazdasági körülmények között. Az átmeneti enyhülés után azonban itt is ragaszkodott a jogalkotó a bevételnöveléshez, igaz már mérsékeltebben. A kompromisszumnak tekinthető javaslat szerint a százalékos EHO kulcs csak 4 százalékponttal emelkedik. A hatásokat az alábbi táblázatban mutatjuk be:

Béren kívüli juttatás (jelenlegi 2012-es terhelés)Korábbi tervezet szerinti cafetéria terhelésÚj tervezet szerinti cafeteria terhelésBérköltség 2.424 ezer forint éves jövedelem alatt 2012-ben, valamint a teljes jövedelem után 2013-ban, a félszuperbruttó kivezetése utánBérköltség 2.424 ezer forint jövedelem felett 2012-ben
Juttatás összege100100100100100
Adóteher30,9451,1735,796,18110,04
Összes munkáltatói teher130,94151,17135,7196,18210,04

Öröm az ürömben, hogy az Erzsébet utalvány alkalmazhatóságának és a hozzá kapcsolódó kedvezményeknek a kiterjesztése is tervben van. Korábban csak az idei évre tervezett átmeneti szabály szerint az Erzsébet utalvány meleg étkezésre is fordítható. Ez változik meg oly módon, hogy most már időkorlát nélkül lehet ezt az utalványt mind fogyasztásra kész étel vásárlására, mind melegkonyhai étkezési szolgáltatásra fordítani. További jó hír, hogy a béren kívüli juttatás keretei között  a tavalyi 5 ezer forinttal szemben már 8 ezer forint értékben adható havonta.

    Kapcsolódó bejegyzéseink

    Érdeklik az adó, számviteli és jogi változások?

    Iratkozzon fel hírlevelünkre, és legyen mindig naprakész!

    Feliratkozom