Facebook image
Mentés

Kettős présben a hazai vállalatok

A nemzetközi és hazai gazdasági környezet turbulenciái a vállalatok belső problémáit is felerősítették. A vevőkör és a piacok szűkülésével párhuzamosan felerősödő konkurenciaharc és a beszállítói problémák mellett a cégek tőkehelyzetének stabilizálása, a költségek kontrollja, a belső változások és a munkaerő menedzselése jelentették a főbb kihívásokat a cégvezetők számára – derül ki RSM DTM Zrt. friss vállalati kutatásából.

A nemzetközi és hazai gazdasági környezet turbulenciái mellett a belső kihívások is nehezítették a társaságok életét 2011-ben. A külső okok között a piac szűkülését, a gazdasági visszaesést, az adó- és jogszabályi környezet változásait és követésének nehézségeit, míg a belső okok közül a vállalaton belüli kihívások kezelését, a költségek szigorúbb kontrollját, meghúzását emelték ki a hazai cégek – derül ki az RSM DTM felméréséből.

A vállatok mindegyike említett legalább egy, a vállalat működésén kívül álló problémát. A külső, piaci problémák közül a leggyakrabban a vevői kör beszűkülésében, a korábbi megrendelésállomány visszaesésében testesült meg a társaságok érintettsége (közel 50 százalék),ezzel párhuzamosan észlelték a konkurencia erősödését, illetve meg kellett küzdeniük a beszállítóikkal is. Ugyanekkor belülről pedig erősödött a bevételnövelés igényéből fakadó, új ügyfelek megszerzésére irányuló nyomás.  Ennek kivitelezhetősége azonban egyre nehezebbnek bizonyult.

A nemzetközi és a hazai gazdaság állapotának jelenlegi helyzete egyértelműen problémákat vetett fel, emellett a forint árfolyamváltozásának hektikussága kiemelten hátrányosan érintette a társaságokat, aminek kezelése nagyrészt a cég bevételi vagy költségoldali devizakitettségén múlt. „A devizaárfolyamokból keletkező árfolyamveszteség ugyan a társasági adóban bizonyos feltételek teljesítése esetén érvényesíthető volt, ezen keresztül lehetőség van a társasági adóelőlegek mérséklésére is, e megoldás ugyanakkor pontos adótervezést igényelt” – emeli ki Kalocsai Zsolt, az RSM DTM Zrt. vezérigazgatója. „E technika mindenképpen hatékonynak tekinthető, hiszen cash-flow oldalról jelentős könnyebbséget tudott jelenteni a vállalati adós számára.”

A vállalatok kétharmada – részben a gazdasági környezet problémáira visszavezethető - belső kihívásokkal is szembesült. A társaságok esetében a tőkehelyzet stabilizálása, a cégcsoportba tartozó társaságok struktúrájának, aktivitásának újragondolása és kiegyensúlyozása jelentett megoldandó feladatot, ezek tették ki e problémák felét. Hasonló súllyal jelent meg a belső, főként adminisztrációs változások kezelése és a munkaerő menedzsmentje.

A béreket érintő 2011. évi jogszabályváltozások, illetve az év végén elfogadott további módosítások ez utóbbi, kifeszített helyzetet tovább nehezítik majd. Míg a munkavállalók számára az adójóváírás kivezetése miatti nettóbér-csökkenés okoz problémát, addig a munkáltatók számára a minimálbér erőteljes növelésének forrásait lesz nehéz kigazdálkodni. Ez a dinamikusan bővülő társaságok számára nem okoz gondot, azonban a kiélezett helyzetben lévő társaságok drasztikus lépésekre kényszerülhetnek. Az elvárt béremelés szabályainak való megfelelés választásra kötelezi a cégeket, hiszen azt mindenképpen mérlegelniük kell, részt kívánnak-e venni állami tendereken, vagy a közszféra valamely területének beszállítójaként, illetve végig kell gondolniuk azt is, hogy kívánnak-e európai uniós támogatásokra pályázni a közeljövőben, mert ha igen, akkor módosítaniuk kell bérezési politikájukat.

A hazai jogszabályi és különösen az adószabályozási környezet változékonyságát már a múlt év viszonylatában is kiemelték a cégvezetők. Részben ennek is köszönhetően kiemelt kérdéssé vált az adóhatóság megkereséseinek, ellenőrzésének való megfelelés potenciálisan problematikus volta is, ami a jogkövető vállalatok esetében is felvetett kérdéseket.

A felmérés

Az RSM DTM Zrt. a magyarországi ügyfélkörében elvégzett kutatása keretében több mint 50 társaság vezetőjét kérdezte meg arról, hogy milyen kihívásokkal kellett szembenéznie a múlt évben, milyen problémák kívántak haladéktalan megoldást, és mely külső és belső tényezők jelentettek akadályokat az adott vállalat számára. A megkérdezett társaságok között nagyvállalatok, kis- és középvállalkozások képviselői is megszólíttattak, ezzel teljes keresztmetszetet adva a hazai cégeket érintő problémákról. Hasonlóképpen széles spektrumúnak mondhatóak a feldolgozott vélemények a bevont cégek iparágai tekintetében.

    Kapcsolódó bejegyzéseink

    Érdeklik az adó, számviteli és jogi változások?

    Iratkozzon fel hírlevelünkre, és legyen mindig naprakész!

    Feliratkozom