Mentés

Újratervezés 4.0: ismét kalkuláltunk!

Bérkalkulátorunk segítségével kiszámolhatja, mekkora a 2014. évi nettó jövedelme. »Az elmúlt napokban folyamatosan kaptuk az új híreket, hogy miként képzeli el a kabinet az „egytöbbkulcsos” adórendszert, hiszen a múlt pénteki első bejelentést követően minden egyes nap újabb és újabb elképzelések láttak napvilágot. Elsőként készítettünk kalkulációt a pénteki bejelentést követően (a részletekről ITT olvashat),hogy kit hogyan fognak érinteni 2012-ben a kormány által bejelentett, a személyi jövedelemadózást és a járulékterheket érintő változások. Azóta nagyon sok megkeresést kaptunk, így szinte kötelességünknek érezzük, hogy a korábbi kalkulációnkat az újabb információkkal aktualizáljuk, illetve hogy bemutassuk, hogy kinek mennyi béremelést kellene kapnia, hogy a nettó bére – figyelembe véve a kormány által 2012-es inflációs prognózisát – vásárlóértékét megtartsa.

A kalkulációnk során az alábbi feltételezésekkel éltünk:

  • a 2011. szeptember 22-én, 15.00-kor rendelkezésre álló információkat használtuk fel;
  • az adókulcs továbbra is 16 százalék;
  • az adójóváírás a rendszerből 2012-től teljesen kivezetésre kerül, 202 000 Ft bruttó havi jövedelem felett is;
  • a járulékok alapja nem változik
  • az egyéni egészségbiztosítási járulék mértéke 1 százalékponttal nő;
  • 202 000 Ft felett az adóalap-kiegészítés (fél-szuperbruttó) 2012-ben 13,5 százalék, ennek megfelelően a  fél-szuperbruttó 2 év alatt kerül kivezetésre
  • az inflációt tekintve 2012-re a kormány jelenlegi, 4,2 százalékos prognózisával kalkuláltunk, bár az MNB ma közzétett inflációs várakozása már 4,7 százalék;
  • kalkulációnkat 550 000 Ft havi bruttó jövedelemig készítettük el, így a járulékplafonnal nem kalkuláltunk;
  • kompenzációval nem számoltunk, mivel ennek a rendszere még nem ismert.

Gyermektelen adózók

A gyermektelen alacsony keresetűek esetében lesz szükség a legmagasabb béremelésre, hiszen őket érinti leginkább az adójóváírás kivezetésének negatív hatása. Amennyiben a tervezett inflációt is figyelembe vesszük, akkor már nem kompenzál teljes mértékben a tervezett minimálbér-emelés, amely az eddig ismert információknak megfelelően 92 000 Ft-ra módosulna, a garantált bérminimum pedig 108 000 Ft-ra, hiszen ekkor már 96 406 Ft minimálbérre lenne szükség ahhoz, hogy a vásárlőerő reálértéken ne csökkenjen, ami már 23,6 százalékos béremelés jelentene. Az alábbi táblázat – figyelembe véve a 4,2 százalékos inflációs elvárást – a szükséges bruttó béremelést tartalmazza 2011-ről 2012-re nominális és százalékos értékben. Elgondolkodtató, hogy közel 200 000 Ft-os határig legalább 10 százalékos béremelésre van szükség ahhoz, hogy ne járjon az adózó rosszabbul, mint 2011-ben, ami a munkáltatók részére szinte megoldhatatlan feladatot jelent.

Nincs gyermek
Havi bruttó munkabér 2011Havi nettó munkabér 2011Havi nettó munkabér 2012Havi bruttó munkabér 2012Szükséges bruttó béremelés mértéke 4,2% infláció mellett
78 00060 60063 14696 40623,60%
80 00061 84464 44198 38422,98%
90 00068 06270 921108 27620,31%
100 00074 28077 400118 16818,17%
110 00080 49883 879128 05916,42%
120 00086 71690 358137 95114,96%
130 00092 93496 837147 84313,73%
140 00099 152103 316157 73512,67%
150 000105 370109 796167 62711,75%
160 000111 588116 275177 51910,95%
170 000117 806122 754187 41010,24%
178 015122 790127 947202 00013,47%
180 000124 024129 233204 03113,35%
190 000128 786134 195211 86511,51%
200 000133 480139 086219 5879,79%
202 000134 419140 064221 1319,47%
210 000138 174143 977227 3098,24%
220 000142 868148 868235 0316,83%
230 000147 562153 760242 7535,54%
240 000152 256158 651250 4754,36%
250 000156 950163 542258 1973,28%
300 000186 540194 375306 8752,29%
350 000217 630226 770358 0212,29%
400 000248 720259 166409 1672,29%
450 000279 810291 562460 3132,29%
500 000310 900323 958511 4582,29%
550 000341 990356 354562 6042,29%

1 gyermekes adózók

Az egy gyermekkel rendelkező adózó részére a helyzet ugyan jobb, mint a gyermektelen adózó esetében, azonban a helyzet közel sem rózsás, hiszen ebben az esetben is a 200 000 bruttó havi jövedelmek alatt legalább 10 százalékos béremelésre lesz szükség.

1 gyermek
Havi bruttó munkabér 2011Havi nettó munkabér 2011Havi nettó munkabér 2012Havi bruttó munkabér 2012Szükséges bruttó béremelés mértéke 4,2% infláció mellett
78 00064 35067 05387 10311,67%
80 00066 00068 77289 72812,16%
90 00074 25077 369102 85314,28%
100 00082 50085 965115 97715,98%
110 00090 49894 299128 70117,00%
120 00096 716100 778138 59215,49%
130 000102 934107 257148 48414,22%
140 000109 152113 736158 37613,13%
150 000115 370120 216168 26812,18%
160 000121 588126 695178 16011,35%
170 000127 806133 174188 05210,62%
177 367132 387137 947202 00013,89%
180 000134 024139 653204 69413,72%
190 000138 786144 615212 52811,86%
200 000143 480149 506220 25010,12%
202 000144 419150 484221 7949,80%
210 000148 174154 397227 9728,56%
220 000152 868159 288235 6947,13%
230 000157 562164 180243 4165,83%
240 000162 256169 071251 1384,64%
250 000166 950173 962258 8603,54%
300 000196 540204 795307 5382,51%
350 000227 630237 190358 6842,48%
400 000258 720269 586409 8302,46%
450 000289 810301 982460 9762,44%
500 000320 900334 378512 1222,42%
550 000351 990366 774563 2672,41%

2 gyermekes adózók

A két gyermekkel rendelkezők esetében érdekes helyzetet teremt az adójóváírás kivezetésének, valamint a gyermekkedvezménynek az együttes hatása, mivel az alacsonyabb bérkategóriában elegendő „mindössze” 5,48 százalékos béremelés, amely a 150 000 Ft feletti kategóriában már 10 százalék feletti.

2 gyermek
Havi bruttó munkabér 2011Havi nettó munkabér 2011Havi nettó munkabér 2012Havi bruttó munkabér 2012Szükséges bruttó béremelés mértéke 4,2% infláció mellett
78 00064 35067 05382 2735,48%
80 00066 00068 77284 3835,48%
90 00074 25077 36994 9315,48%
100 00082 50085 965105 4795,48%
110 00090 75094 562116 0265,48%
120 00099 000103 158126 9595,80%
130 000107 250111 755140 0837,76%
140 000115 500120 351153 2089,43%
150 000123 750128 948166 33210,89%
160 000131 588137 115178 80111,75%
170 000137 806143 594188 69311,00%
176 719141 984147 947202 00014,31%
180 000144 024150 073205 35714,09%
190 000148 786155 035213 19112,21%
200 000153 480159 926220 91310,46%
202 000154 419160 904222 45710,13%
210 000158 174164 817228 6358,87%
220 000162 868169 708236 3577,43%
230 000167 562174 600244 0796,12%
240 000172 256179 491251 8014,92%
250 000176 950184 382259 5233,81%
300 000206 540215 215308 2012,73%
350 000237 630247 610359 3472,67%
400 000268 720280 006410 4932,62%
450 000299 810312 402461 6392,59%
500 000330 900344 798512 7852,56%
550 000361 990377 194563 9312,53%

3 gyermekes adózók

A 3 vagy több gyermeket nevelő adózók esetében az infláció és az egészségbiztosítási járulék együttes hatása teszi szükségessé a béremelést, ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy ők már igen jelentős adókedvezményt vehettek és vehetnek igényben 2012-ben is, ugyanakkor még ebben az esetben is szükséges lesz a béreket emelni, hogy reálértéken a nettó fizetés ne csökkenjen.

3 gyermek
Havi bruttó munkabér 2011Havi nettó munkabér 2011Havi nettó munkabér 2012Havi bruttó munkabér 2012Szükséges bruttó béremelés mértéke 4,2% infláció mellett
78 00064 35067 05382 2735,48%
80 00066 00068 77284 3835,48%
90 00074 25077 36994 9315,48%
100 00082 50085 965105 4795,48%
110 00090 75094 562116 0265,48%
120 00099 000103 158126 5745,48%
130 000107 250111 755137 1225,48%
140 000115 500120 351147 6705,48%
150 000123 750128 948158 2185,48%
160 000132 000137 544168 7665,48%
170 000140 250146 141179 3135,48%
180 000148 500154 737189 8615,48%
190 000156 750163 334200 4095,48%
191 508157 994164 630202 0005,48%
200 000165 000171 930210 9575,48%
202 000166 650173 649213 0675,48%
210 000173 250180 527221 5055,48%
220 000181 500189 123232 0535,48%
230 000189 750197 720242 6015,48%
240 000198 000206 316253 1485,48%
250 000206 250214 913263 6965,48%
300 000247 500257 895316 4365,48%
350 000288 750300 878369 1755,48%
400 000330 000343 860421 9145,48%
450 000371 250386 843474 6535,48%
500 000409 900427 116524 0684,81%
550 000440 990459 512563 8182,51%

Az alábbi grafikon a szükséges százalékos béremelések eloszlását mutatja a gyermektelen, valamint a többgyermekes adózók esetében, ennek megfelelően szintén jól látszik, hogy milyen bérkategóriák esetében van szükség jelentősebb béremelésre.

Összegzésképpen talán érdemes azon elgondolkozni, hogy hajdanán, de nem túl régen volt egy már törvénybe iktatott személyijövedelemadó-rendszer, amely emlékeztetőként így nézett volna ki: 15 millió Ft éves jövedelemig 17 százalék jövedelemadó-terhelés, e fölött pedig 32 százalék. Talán érdemesebb lett volna ezt megtartani, és a munkáltatót terhelő társadalombiztosítási járulékot csökkenteni 5 százalékkal, ami kevesebb költségvetési bevételkiesést okozott volna, mint a jelenlegi „egytöbbkulcsos” rendszer.

    Kapcsolódó bejegyzéseink

    Értesüljön az adóváltozásokról

    hírlevelünkből!

    Feliratkozom
    Weboldalunk sütiket használ annak érdekében, hogy személyre szabott és interaktív módon tudjuk megjeleníteni az Ön számára releváns tartalmainkat. A Weboldalunk használatával Ön elfogadja, hogy az oldal sütiket használ. Kérjük, olvassa el Cookies Szabályzatunkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja blokkolni vagy törölni őket. Tovább