Facebook image
Mentés
Kalocsai Zsolt, RSM Hungary, elnök-vezésigazgató
Kalocsai Zsolt

Brexit felmérés: az európai vállalkozások számára az egységes EU piac a tét

Az európai vállalkozások több mint fele komoly veszélyként értékeli a Brexitet az európai üzleti szféra szempontjából – derült ki az RSM felméréséből. A European Business Awards (EBA) üzleti versenyen részt vevő vállalkozások reakciója alapján a cégek több mint 40 százaléka úgy gondolja, hogy az Egyesült Királyság befektetési célpontként leértékelődik, kevésbé lesz vonzó az EU-ból való kilépést követően.

Az európai üzleti szférára nézve fenyegetést jelent a brit szavazás eredménye, az EBA-n résztvevő cégek véleménye szerint*. 54 százalékuk kifejezett veszélyként értékeli a döntés következményeit, míg 39 százalék látja ezt lehetőségként. A cégvezetők 41 százaléka szerint a brit piac kevésbé vonzó befektetési területté válik majd, mint a szavazást megelőzően.

Kalocsai Zsolt, az RSM Hungary vezérigazgatója szerint egyértelmű, hogy a Brexit az egységes piac miatt nem csupán a brit cégeket érinti kedvezőtlenül, de minden olyan európai társaságot is, amelynek üzleti terveit és működését a változás befolyásolja. A bizonytalanság közepette a tényekre alapozva kell felkészülni a változásokra, hiszen a kereskedelmi kapcsolatok és a szolgáltatások áramlása biztosan fennmarad majd, a cégeknek pedig elsősorban ezen új keretekre kell koncentrálniuk a politikai viták közepette is. 

A cégek hatoda már jelenleg is érzékeli a változást, és további harmada érintetté válik, amint a kiválási folyamat előrehalad. Az európai cégek leginkább a költségeik növekedésétől tartanak. Azon cégeknél, amelyeket közvetlenül érint a Brexit, közel 60 százalék arra számít, hogy üzletvitelének költségei emelkednek majd, 50 százalékuk szerint a változás eredményességüket is befolyásolja. A változások a beszállítói kört is jelenősen érinthetik, a cégvezetők szerint 42 százalékukra kedvezőtlen hatást gyakorol a Brexit a következő években. Az Egyesült Királyságban is kitettséggel rendelkező európai cégek két oldalról is érintettek az egységes európai piacról való megállapodásban. Éppen ezért, a teljes európai piachoz való hozzáférés egyértelműen a top prioritást jelenti a cégek számára, ezt követi az adóösztönzők és kedvezmények rendszerének területe, és a munkaerő szabad áramlásának jövőbeni szabályozása.  

A Brexit tárgyalások mely aspektusa a legfontosabb a brit piacon is jelen lévő európai vállalkozások szempontjából:

EU piac elérése29%
Adókedvezmények22%
Munkaerő szabad áramlása22%
Díjak és árszintek21%

forrás: RSM-felmérés*

Még borúlátóbbak a válaszadók, ha a brit cégek jövőjéről van szó. 58 százalék szerint egyértelműen kedvezőtlenebb lesz ezen cégek helyzete a Brexit-szavazás következményeként. A brit piacra befektetést tervező cégek 25 százaléka felülvizsgálja terveit, 9 százalék inkább más európai piacot választ korábbi célterülete helyett.

*A felmérés, az EBA-n résztvevő cégek közül több mint 700 sikeresen működő cég vezetőjének véleményét összegezte. A válaszadók között osztrák, belga, bolgár, horvát, ciprusi, cseh, dán, brit, észt, finn, francia, német, görög magyar, ír, olasz, török, spanyol és svéd cégvezetők is elmondták véleményüket a Brexit-szavazás előtti és azt követő időszakban.

    Kapcsolódó bejegyzéseink